2.FEJEZET
Lee Min
nem vesztegette az időt, minél előbb össze akarta gyűjteni a pert döntő
bizonyítékokat, ezért a szóban elhangzott „szerződés” képzeletbeli aláírása
után az irodájába mentünk, hogy beavasson a részletekbe, amik eddig a
rendelkezésére állnak. Ahogy sejtettem az iroda csillogott a tisztaságtól, épp
úgy nézett ki, mintha tegnap kapta volna meg a kulcsát. Lehet, hogy csak az én
képzeltemben létezik, de azt gondolnám, hogy minden káosz, papír halmok és
nyers ügy anyagok mindenütt az asztalon, a fotelban oda dobott kabátok és
pulóverek hevernek, vagy legalább egy üdítő italos dobozra számítottam volna.
Ez akár egy tetthelyszín, amit kitakarítottak, hogy senki ne jöjjön rá az ott
történt törvénytelen titokra. Nem udvariaskodtam, az egyik szemben lévő széket
Lee Min ülőalkalmatossága mellé húztam és vártam, hogy elém tegye azokat az
aktákat, amiket elképzelésem szerint normális esetben az asztalon kéne
tartania. Elsétált a szoba másik végébe, ahol szekrénysorok egyikét kinyitva 5
vaskos mappával tért vissza, az asztal reccsent, ahogy a súly ránehezedett. Az
ügyvéd rám nézett, mintha csak meg akarná erősíteni, hogy komolyan gondoltam-e
minden szavam. Az első kezembe akadó dossziét kezdtem el lapozgatni. Úgy
tettem, mintha érteném, amit olvasok, de valójában nem jöttem ki a hivatalos
szövegből, ami töménytelenül tárult elém.
- Először
is, itt a tanú vallomása. – tolt elém egy másik iratot, úgy éreztem magam, mint
egy kezdő, aki azt sem tudja, mit keressen. – Az ügy, egy a Hamil vállalat
által üzemeltetett gyógyszergyártó céghez kapcsolódik.
-
Emlékszem rájuk. Voltam ott egyszer, amikor az apámat kísértem el az egyik
értekezletre. – simítottam végig a papírra nyomtatott logón. – Ők a vádlottak?
– kérdeztem.
- Igen. A
céget azzal vádolják, hogy prototípus gyógyszert dobtak piacra és nem, hogy
segítene a betegeken, inkább rákos sejteket okoznak. – magyarázta az ügyvéd
türelmesen, nem is förmedt rám pedig félbe szakítottam az előbb. Tökéletesen
ignorálja a lelkesedésem. – A céges teherautóval aszpirint szállítottak, de
gyorshajtásért két rendőr megállította a kocsit. Rutin ellenőrzésnek indult, de
az egyik rendőr észrevette, hogy a gyógyszerrel valami nem stimmel mikor
ellenőrizték a rakományt. Azzal magyarázta, hogy eredetileg vegyészmérnöknek
készült és kiszúrta az eltérő gikszereket. Szóval nyomozás indult és a
rendőrség talált összefüggéseket a fájdalomcsillapító és a felhasználók
nagyszámú megbetegedése között.
- Minden
esetben megállapították, hogy a beteg szedte ezt a gyógyszert? – néztem fel a
lapok közül. Lee Min átnyúlt a kezem felett és átlapozott ahhoz a részhez,
amire kíváncsi voltam. Az áldozatul esettek neveinek száma több lapot is
elfoglalt, kezdtem felfogni mennyire fontos is ez az ügy. A papíron szereplő
bekezdésekből végre megtaláltam a lényeget, ami azt írta, hogy minden esetnél
találtak ebből az aszpirinből a háztartásokban. Persze, hiszen ez egy vény
nélkül kapható gyógyszer, amit fejfájásra szednek be leginkább.
-
Megvizsgálták a ..?
- A
gyógyszerek tartalma egyezett a teherautóban találtakkal. Igen. – vágott közbe
a férfi, mintha egy nagyon egyértelmű kérdésre kellett volna válaszolnia.
- Mire
jutottál eddig? Gondolom a cég nem volt túl bőkezű veled szemben. – már szinte
láttam is a szemeim előtt, ahogy azonnal elzárkóznak, amint az ellenséges
ügyvéd kinyitja a száját a hatalmas cég recepcióján. Biztos, hogy falakba
ütközött.
-
Pontosan. Ha tényleg bűnös vagy, akkor értelem szerűen nem fogod kiadni a
mocskos titkaidat. De talán veled előrébb juthatnék ez ügyben. – válaszolt egy
fanyar fintor kíséretében és rendezgetni kezdte az általam kiszedett papírokat.
- Hogyan
tudnék neked segíteni? A törvényes utakat már mind kiaknáztad. – néztem az
öltönyösre gyanakvó tekintettel. A szája sarkában megjelent egy ravasz mosoly,
alig pár másodpercig, de számomra nagyon is észrevehetően.
- Te nem
dolgozol a törvénynek, neked több lehetőség adott. Mivel nincs semmi a kezemben
a tanúvallomásokon kívül, ami segíthetne az ügynél, szükségem lenne pár
dokumentumra, vagy orvosi feljegyzésre tárgyi bizonyítékként.
- És még
is, hogy gondoltad mindezt megszerezni? – replikáztam, de valahogy sejtettem,
mire szeretne ezzel rávezetni. Megfogalmazódott bennem, de nem mertem
rákérdezni.
- Be kell
jutnod a cég belső hálózatába és megszerezned az anyagot. – mondta ki
egyszerűen az ólomsúlyú szavakat. El se hittem, hogy valóban kimondta, hatalmas
szemekkel pislogtam a törvény emberére, aki valójában nem is olyan makulátlan.
Ez lenne a sikere titka? Ezért nyerte meg sorra a tárgyalásokat? Csalással?
Hanyadik lehetek a sorban, akitől eddig szívességet kért?
A ránk
nehezedő gondolataimat, valamint a csendet is a telefonom rezgése törte meg, a
kijelzőn a Szent Apostol kórház azonosítója jelent meg, feltétlen fel kellett
vennem, így elvonultam a szoba másik végébe. Nekidőltem az egyik szekrénynek,
majd elhúztam a képernyőn szereplő zöld telefont.
- Jó
napot. – köszöntem angolul.
- Ms. Kim,
megkaptuk az üzenetét, a pénz megérkezett, de elő kell készítenünk a műtétet,
így nem kerülhet azonnal sorra, remélem, megérti a helyzetet.
- Persze,
értem. És mikorra lenne lehetséges a beavatkozás?
- Pontos
időponttal nem tudok szolgálni. Először is fel kell mérnünk az édesanyja
állapotát, de az orvos most továbbképzésen vesz részt, így egy hónapon belül
nem lesz műtét. – tájékoztatott a hírről. Megértően válaszoltam, kérdeztem pár
dolgot az édesanyámról, majd bontottuk a távolsági hívást. Próbáltam
visszatartani egy gondterhelt sóhajt, kevésbé sikeres eredménnyel. Lee Min
visszapakolta a vaskos dossziékat a szekrénybe, majd felém fordult:
- Lesz egy
másik tárgyalásom, gondolkodj el addig azon, amit most elmondtam neked.
Bólintottam,
majd elhagytam az irodát. Végighaladtam a folyosókon, kerülgettem az elfoglalt
ügyvédeket, ügyészeket, akik éppen arra jártak és az eredeti úti célom felé
vettem az irányt, amit a kis kitérő előtt terveztem volna. Ideje volt, hogy
foglalkozzak a személyes problémámmal, miszerint le vagyok égve anyagilag és
sürgősen egy állásra lenne szükségem. Ezért is vezetett utam egy hatalmas
színes plakát elé, ami azt hirdette, hogy dolgozókat keresnek. Benyitottam a
vörös téglafallal borított épületbe, ahol egy velem egyidős lány igazított útba
és bemutatott a tulajnak. Minden a tervek szerint haladt és megkaptam az
állást. Nem volt túl nagy tolongás a kis pékségben, így sejtettem, hogy nem
igazán válogatnak. Még is hatalmas megkönnyebbüléssel léptem ki az utcára, a
kabátomat levéve, mintha nagy tehertől mentesültem volna és a kötött pulcsimban
élveztem tovább a kora őszi napsütést. Egy problémával rövidült a listám én
pedig csak reménykedhetek, hogy a bérház tulaja megengedi, hogy a következő hónapban
fizessem ki az összegeket, addig pedig írja fel tartozásként.
Ami pedig
a gyógyszergyártó céget illeti, lehet, hogy személyesen kellene beszélnem az
igazgatójával. Lee Min részletesen beszámolt nekem a fontosabb dolgokról és
természetesen a hivatalos dokumentumokat nem ő találja ki, így nem lenne okom
bizalmatlannak lenni. De még is, így érzem. Az is lehet, hogy a törvény
elsiklott valami felett, ami még sem teszi őket bűnössé. Hiszen mi oka lenne rá
egy hatalmas cégnek, hogy hamis hatóanyagú gyógyszert áruljon? A gyógyszer arra
való, hogy megszüntesse a betegségeket, nem pedig, hogy megalkossa őket.
A lábaim
egészen a gyógyszergyártó cég recepciójáig vittek, időm sem volt átgondolni az
idejöttem okát, a cég vezetője azonnal fogadni tudott. Sosem jártam még itt az
apám nélkül, nagyon ridegnek tűnt az épület belseje a szürke falaival és bárki,
aki belép, azonnali kisebbségi érzés keríti hatalmába a túlméretezések végett. Nyájasan köszöntött Wang igazgató úr, amitől
egy kis gombóc gyülemlett fel a torkomban. Hogyan kezdjek neki? Nem térhetek rá
azonnal a lényegre. Egyébként sincs oka magyarázkodni egy ilyen kislánynak,
mint én.
- Hogy van
édesapád? – udvariaskodott, majd megkínált egy csésze kávéval, én viszont
visszautasítottam a gesztust.
- Tudja
milyen, nagyon keményen dolgozik. – mosolyodtam el, elképzeléseim szerint
bájosan. De már apám említésétől is undor fogott el, ahogy arra gondoltam, mit
tett az anyámmal, vagy is, mi az, amit nem tett meg érte.
- Hát
persze. Mostanában nem láttam, hogy elkísérted volna az értekezleteinkre.
Valami probléma lépett fel?
Helyet
foglaltunk a társalgó részben, és annak ellenére, hogy én jeleztem, nem
szeretnék inni valót, az asszisztens még is két darab kávéval tért vissza.
Letette őket az üvegasztalra és tovább állt.
- Csak egy
kis késő tinédzserkori lázadás, jelenleg elköltöztem, de ismeri az apámat,
tudja, hogyan tartsa kordában a dolgokat. – írtam körül a történéseket, de
igyekeztem, hogy a legkevesebbet áruljam el a szavaimmal. Nem gondolom, hogy rátartozna
a dolog.
- Értem.
Akkor minek köszönhetem a látogatásodat kislányom?
Hangzott
el a kérdés, amire a legkevésbé sem voltam felkészülve. Lélegzetemet
visszatartva próbáltam valami értelmes és logikus magyarázatot kitalálni, de a
kritikus helyzetekben sosem szárnyalt a képzeletem. Hazudni sem szerettem
igazán, de ez egy olyan pillanat volt, ahol feltétlen szükséges eshetőség és
nem választható opció. Megijedtem, így nem láttam más megoldást.
- Öhm..
tudja, azon gondolkodtam, hogy esetleg ön tudna-e beszélni apám fejével, hogy
legyen egy kicsit engedékenyebb. – hadartam félénken, miközben megragadtam a
szék két karfáját, hogy ne látsszon az ujjaim remegése. Olyan ideges lettem,
mintha csak a tinédzserkori szerelmem mellé ültettek volna az iskolában.
A férfi
felnevetett, mintha csak egy viccet meséltem volna, de a horkanások, még így
sem tudták elnyomni a szapora lélegzetem hangjait. Ötletem sem volt mivel
vihetném tovább a beszélgetés fonalát, hogy hogyan kérdezhetnék rá a bírósági
ügyre. Úgy, ahogy azt sem tudtam mit kellene elhinnem, és mint nem. Az a
legbiztosabb, ha én magam derítem ki. Ha valóban nem bűnösök, akkor semmi
probléma nem lesz abból, hogy kutakodok egy kicsit, de ha tényleg megtörtént az
eset, azt nem hagyhatom figyelmen kívül. Egyetlen egy névre sem emlékszem a
dokumentumból, de azt tudom, hogy nagyon sokan voltak.
- Nem
akarom ezzel terhelni, de nem kaphatnék inkább egy teát? – vetettem be egy
olcsó trükköt. A várt hatást még is elértem, mivel az asszisztens ebédszünetet
tartott, a cégvezető maga állt fel, hogy elkészítse az italt. Amint kilépett az
ajtón remegő térdekkel siettem oda az íróasztalhoz. Vettem egy mély levegőt,
majd helyet foglaltam a bőrszéken. Amikor benyomtam monitoron lévő gombot, a
képernyőn felvillant egy üdvözlés aztán jelszót kért. Hevesen verő szívemet visszanyelve a torkomból
pötyögni kezdtem a billentyűzetet. A képernyő nem változott, nem volt helyes a
jelszó. A remegés egyre intenzívebb lett, az ujjaim remegtek, mint a
nyárfalevél a billentyűzet felett. Kezdtem be pánikolni. Próbálkoztam a
legegyszerűbb jelszóval, amire csak gondolni tudtam, vagy is a férfi
születésnapjával. Ekkor a kezdőképernyő váltott, és megjelenítette az asztalt,
ahol több ezer fájl volt tárolva. El sem hittem, hogy ez a piti próbálkozás bevált.
Sebtében találomra kattintottam az egyik mappára, ami a szállítással foglalkozó
iratok voltak. Végül rátaláltam egy tömörített fájlra, ami a
gyógyszer fejlesztések címet viselte. Nem tudtam mennyi idő áll rendelkezésemre,
így nem néztem át őket, az egész mappát átmásoltam egy, a kupacban heverő üres
pendrive-ra, aztán gyorsan a zsebembe csúsztattam a készüléket. Kijelentkeztem
és elzártam a képernyőt, mindent pontosan úgy akartam hagyni, mint azelőtt
volt. Belerúgtam az asztal sarkába, ahogy sebtében felálltam, az asszisztens
hangja pedig belehasított az iroda csendjébe, megzavarva a fájdalmas
nyüszítésemet.
- Igazgató
úr 30 perc múlva találkozója lesz Kang elnök úrral. Mondjam le az alelnökkel
való ebédjét? Igazgató úr ott van?
Az irodát
próbáltam a legnyugodtabban elhagyni, az asszisztensnek, pedig elmondtam, hogy közölje
Wang úrral, el kellett mennem, mert sürgős dolgom akadt. És mint akinek valóban
halaszthatatlan dolga van rohantam át az épületen. A szívem menthetetlenül
dobogott, már kezdtem azt hinni, hogy hamarosan szívrohamban lesz részem. Csak
akkor tudtam felengedni, amikor becsuktam magam után a kicsiny lakásom ajtaját.
Előhalásztam a nadrágomba rejtett lopott tárgyat, majd csatlakoztattam a
laptopomhoz. Ellenőriztem, hogy az ajtó zárva van-e, majd megnyitottam a fájlt
visszatrappolva az íróasztalhoz. Ott helyben nem volt időm, hogy átlássam a
szisztémáját a jelentéseknek, de így, nyugodtabban, könnyebben megtaláltam az
aszpirinről szóló orvosi feljegyzéseket. Megnyitottam és bezártam a dokumentumot,
így vívódtam pár percig, csak most kezdett eljutni a tudatomig, hogy
titkosított információt loptam. Több oldalnyi szöveget olvastam végig, néha
megálltam és rákerestem pár szakszóra, amit nem ismertem, de a lényeget még az
én képzetlen agyammal is fel tudtam fogni. A gyógyszer valóban több kárt okoz,
mint hasznot. Több órát vett igénybe, amíg feldolgoztam az információkat és
végigolvastam minden fontos feljegyzést. Ha akartam volna sem lettem volna
képes aludni ezek után.
Nem
aludtam jól az éjszaka, ha még is elbóbiskoltam a szomszédból átszűrődő hangok
azonnal felébresztettek, utána pedig az agyam megállíthatatlanul kezdte
feldolgozni a ma befogadott ingereket. Rég óta nem képzeltem szentnek az
apámat, de eddig sosem merült fel bennem, hogy a cégeivel kapcsolatban
problémák lehetnek. Ha már egy gyógyszergyártó cégben sem bízhatsz meg, akkor,
hogyan vehetnél be bármilyen gyógyszert is ezután? A másik kérdőjeles dolog,
pedig amit az irodában hallottam. Fél óra múlva találkozója volt az apámmal.
Még is mit beszélhettek? Az apám tud a rossz hatóanyaggal rendelkező
pirulákról? Vagy még sem és csak számon kérni ment oda? Fel akartam hívni Lee
Min-t, hogy mindent elmondjak neki, de elég késő volt már ahhoz, a legfontosabb
dolog, pedig ami akadályozott még benne, hogy nincs meg az ügyvéd száma.
Kétségek között merültem álomba, reggel pedig már 9-kor talpon voltam.
Ellenőriztem
a pendrive-ot, hogy még mindig a helyén van-e, mint egy paranoiás, csak azután,
kezdtem el készülődni, hogy becsörtessek az ügyvéd irodájába. Nem szándékoztam
ma bemenni a tárgyalásokra így kényelemes ruhákat vettem fel.
Kopogás
nélkül nyitottam be az ajtón, mint egy kislány, aki nem bírja kivárni a
karácsonyi ajándékát, közben pedig nagyon reménykedtem, hogy az, aki bogarat
ültetett a fülembe, legalább könnyít egy kicsit a lelki világomon és elveszi
tőlem a súlyos tárgyat, ami húzza a zsebem. Nem a jó fajta izgalom járt át
jelenleg. Úgy érzem száz évet öregedtem, fáradt voltam az álmatlan éjszaka
miatt, és válaszokat akartam. Az ügyvédet szerencsére ott találtam, szóhoz sem
hagytam jutni, arrébb toltam a székében és csatlakoztattam a lopott eszközt az
előtte helyezkedő gépre. Míg Lee Min átböngészte a tartalmat én a kanapén
elterülve vívódtam a lelkiismeretemmel.
- Hogyan
szerezted ezt meg? – kérdezte egy idő után. Közelebb húzta a széket a kanapéhoz
és komoly tekintettel nézett a szemeimbe. Kicsit dühösnek is tűnt, de nem
értettem az okát.
- Tegnap
bementem az igazgatóhoz.
-
Megőrültél?! Teljesen elment az eszed? – most először emelte fel a hangját
előttem, szabályosan ugrottam egyet a kanapén a hanghordozásától. – Biztos
rajta vagy a biztonsági felvételeken meg még annyi minden tudja bizonyítani,
hogy te voltál. Ebbe nem gondoltál bele?
- Azzal,
ha kiabálsz vele, nem oldasz meg semmit. – szólalt meg egy mély férfihang. A
védő ügyvéd azonnal felkapta a fejét a hangra, látszott rajta, hogy nála
rangosabb emberről van szó, aki besétált az ajtón. Biztosan nem egy másik
ügyvéd jött meglátogatni a kisugárzása nem erről árulkodott. Felhúztam a térdemet,
hogy ráhajthassam a fejem és elbújjak a vádló szemek elől. Igaza van Lee
Min-nek, egyáltalán nem gondolkodtam és most hatalmas bajban vagyok. De
gondolhattam volna, bűncselekményt követtem el, ez pedig büntetést von maga
után. – Eredetileg azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, az ügyel kapcsolatban,
ne kövess el hibákat, de azt hiszem az már megtörtént. – szólalt fel ismét a
férfi. – Többet vártam volna tőled Il Seon. – rótt meg a férfi, mire felkaptam
a fejem, zavartan néztem rá, nem értettem honnan tudhatja a nevem, és milyen
jogon kér számon.
- Ismer
engem? – kérdeztem rá.
- Ott
voltam a születésednél, jó barátja voltam az édesanyádnak. Együtt dolgoztunk. –
simított végig az öltönyén a férfi, majd jóízűen gondolt vissza a régmúlt emlékeire.
– Ok Gu Tak-nak hívnak. – biggyesztett végül egy bemutatkozást is a mondandója
végére.
- Biztosan
összekever valakivel. – ráztam meg a fejem. Anya, hogyan ismerhetett volna egy
ilyen férfit? Apa azt mesélte nekem, hogy a szobalánya volt, így ismerkedtek
meg. Mi köze lett volna egy szobalánynak egy törvénybetartással foglalkozó
emberhez?
- Ez a
gyűrű az anyukádé, nem így van? – bökött a gyűrűsujjam irányába, amit pár
kisebb ékszer díszített. Meglepve konstatáltam, hogy valóban ugyan arról a
személyről beszélünk ezek szerint.
- Honnan
is ismerte az anyámat? – zavarodott tekintettel meredtem Ok Gu Tak úrra, aki
egy halvány mosollyal biztatott, ne nézzek ennyire tanácstalanul rá.
- Az
anyukád nem mesélt róla? Együtt dolgoztunk a bíróságon, mint ügyészek
annak idején.
- Anya
ügyész volt? – adtam hangot a meglepődöttségemnek. Ennek semmi értelme. Akkor
apa egész végig hazudott nekem? Ha erről hazudott, akkor még annyi másról
tehette ugyan ezt. Visszahanyatlottam a kanapéra, hirtelen forogni kezdett
velem a világ. Egyszerre nyert értelmet minden, mégsem értettem semmit. Mintha
kihúzták volna alólam a biztos talajt, mindenben kételkedni kezdtem, amihez
apámnak valaha is köze volt.
A két
férfi beszélgetni kezdett, addig nekem volt időm egy kicsit rendszerezni a
gondolataimat. Miután végre befejeztem a kételkedésemből kialakuló elméletek
gyártását, most egyelőre az igazán égető problémámról kellett gondoskodni
miszerint hatalmas bajban vagyok a lopott pendrive következtében.
Elmeséltem
szóról szóra, hogy történt a tegnap délutáni eset. Ezek után a két férfi
megpróbált valamilyen kedvező megoldást találni a problémára. Nem tudtam
koncentrálni a témára, mert egész végig az motoszkált az elmémben, hogy miben
hazudhatott még nekem az apám és a legfontosabb kérdésem, hogy milyen előnye
származott abból, hogy ezt eltitkolta. Miért nem tudhattam meg, hogy anyu
ügyész volt? Így viszont értelmet nyer, egy nagyon picurit, hogy miért
ellenezte annyira azt, hogy ügyvéd váljon belőlem. Tartott tőle, hogy
felfedezem a piszkos titkait, ha hagyja, hogy a saját fejem után menjek? Vagy
attól félt, hogy anyáról tudok meg több dolgot, ami ellentmond a meséjének?
Sziasztok! J Ha tetszett a rész
kérlek, hagyj egy pipát a bejegyzés alatt. Csak annyi a dolgod, hogy az ’elolvastad?’
kérdés után található igen melletti kis négyzetre kattintva hagysz nekem egy
pipát. Nagyon szépen köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése