4.I brush off the dust on the old diary The inside that suddenly opened up, brightly.

4.FEJEZET

Nem nagyon tudtam teljes nyugodtsággal aludni az éjjel. Még mindig azon járt az agyam, hogy a barátja hívása elterelés volt, hogy ne legyünk a házban és el tudják lopni a pendrive-ot, amin az illegális anyag szerepelt. Ha nem tudják törvényes úton megszerezni, akkor majd ellopják? Milyen piszkos játék vette kezdetét? És az sem hagy nyugodni, hogy Lee Min milyen közönyösséggel dolgozza fel az eseményeket. Azt sugallja, hogy látott már rosszabbat és ez valójában nem ad elég okot arra, hogy aggódjon. Az én múltamban egyáltalán nincs semmilyen tragédia az anyám balesetén kívül. Annyira átlagos vagyok, amennyire egy ember lehet. Szerető és összetartó családom ugyan sosem volt, még is mindenem megvolt, amit csak akartam, jártam iskolába, voltak barátaim és kapcsolataim, anyagi gondokkal eddig nem volt problémám.

Nekem ezek a dolgok rémisztőek. Nem tudom csak úgy elfogadni, hogy betörtek abba a házba ahova csak pár napja költöztem be, vagy, hogy a lakótársam egyik barátjának hűlt helyét találtuk. Ami az egészben pedig a legelborzasztóbb, hogy a mostani ügyünknek ehhez köze kell, hogy legyen. És ha így van, akkor az apám is benne van a képben. Könnyelműen azt hittem, hogy itt majd elszórakozgatok, miközben keresztbe teszek a tulajdon apámnak, de nem gondoltam volna, hogy így el tud fajulni a dolog. Viszont ez felébresztett bennem valamit, mély kíváncsiságot. Tudni akarom, hogy mit tett az apám, hogy most mit tesz, miben mesterkedik. Végre látni akarom az igazi arcát.

{

Újult erővel vágtam neki a következő napnak. Az új szobám ablakán beszűrődő fény kellemes hatást kölcsönzött és kiemelte a négy fal meleg vörös színét. Sokkal jobban festett, mint a kis lakásomban lévő sárgára mázolt darab. Átöltöztem és a konyhába mentem, hogy reggelit készítsek. Korán volt még, így biztos, hogy Lee Min nem indult el dolgozni. Egy egyszerű rántottát készítettem el egy zöldséges körettel. A serpenyőben forgattam a zöld fűszernövényeket, amikor Lee Min elegáns öltönyében felöltözve sétált ki a szobájából. Megérezhette az illatokat mivel egyenesen a konyhába jött. Egy új érzelmet láttam az arcán, egészen lenyűgözöttnek tűnt. Egy darabig még a tányért bámulta, kicsit mintha elragadták volna az emlékek. Nem mertem rákérdezni, mert nem akartam megszakítani a bensőséges pillanatot és valószínűleg nem válaszolt volna rá egyébként sem.

- Mikor leszel kész? Azt terveztem, hogy ma folytatom a nyomozást a jelenlegi ügyemben. De nem szükséges jönnöd, ha nem akarsz. – tájékozatott, azután pedig hozzálátott a reggelihez. Egy köszönöm is megtette volna. Szórakozottan elmosolyodtam majd a szobámba vonultam, hogy elkészüljek és immár utcai ruhában ültem le az egyik konyhaszékre. Miután befejeztük az étkezést beültünk a kocsiba és meg sem álltunk a bíróságig. Olyan furcsa érzés volt az ügyvéd kocsijából kiszállni és mellette végighaladni a dolgozóknak fenntartott részlegen. Az ott fel alá járkáló dolgozók között többen is köszöntek a védő ügyvédnek, aki kedvesen viszonozta a köszöntéseket. Ez után észrevettek engem is és furcsa pillantásokkal méregettek, volt, aki végül nekem is köszönt és volt olyan, aki úgy tett mintha ott sem lennék. Az utóbbinak a többsége női alkalmazott volt.

Végre fellélegezhettem, amikor az ajtó becsukódott mögöttünk. Úgy tűnt, hogy az asztalra egy új kupac akta került. Míg az ügyvéd belemerült az olvasgatásukba én helyet foglaltam a kanapén. Mikor feltekintett a halmok közül intett, hogy menjek közelebb. A háta mögé sétáltam, hogy így lássam én is a dokumentumot egy, a lap közepénél szereplő pontra mutatott a fiú. A kirúgott dolgozók neveit sorolta.

- Most mire gondolsz? Megosztanád velem? – járattam a tekintetem a lap és a fiú tekintete között.

- A kirúgott dolgozóknál nem veszel észre valami érdekeset? – kérdezte és a kezembe adta a lapot, hogy közelebbről is megvizsgáljam. Pár percig némán meredtem a lapra.

- Azt hiszem meg van. – szólaltam meg végül. – Az elmúlt években egy dolgozót sem bocsájtottak el, de pár hónapja egy a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó férfi felmondott. Gondolod, hogy van valami köze az ügyünkhöz?

- Egy pillantást mindenképpen érdemes vetni rá. – mondta, majd felvette a kabátját. Követtem a cselekedetben, de még mielőtt a fiú után mentem volna felírtam egy lapra a felmondott férfi elérhetőségét és lakcímét, hogy biztosan ne tévesszük el. Szerencsénkre éppen a házában tartózkodott, amikor meglátogattuk és készségesen fogadott is minket, amikor megemlítettük az ügyet. Úgy tűnik, hogy neheztel a cégére. Ő maga mondott fel szóval ez nem lehetett az ok. Akkor pedig miért?

- Köszönjük, hogy időt szakít ránk. – mosolyogtam a középkorú férfira. Pislogott párat a vastag keretes szemüvege mögül majd megkérdezte, hogy kérünk e valamit inni, de mi azt kedvesen visszautasítottuk.

- Ha nem túl személyes a kérdés megtudhatnám miért döntött úgy pár hónapja, hogy felmond? – tért a lényegre az ügyvéd.

- Nem én akartam felmondani. A cég kényszerített rá, miután rájöttem, hogy a gyógyszer, amit gyártunk káros.

Meglepődtem az őszinteségén. Hát akkor tudta? De miért nem szólt a rendőrségnek mindezek után?

- Mit kapott cserébe a hallgatásáért? – a kérdés hallatán Lee Min-re tekintettem, ez elég egy nyers kérdés, még a részéről is.

- Természetesen pénzt. Választhattam, hogy vagy mindent elvesznek tőlem vagy pedig megtarthatom és taníttathatom belőle a lányomat. – mondta a férfi szégyentelenül. Nem hibáztatom a döntéséért mivel azt választotta, amivel segítheti a családját. Ezzel azonban az is világossá vált, hogy amit most nekünk elmondott a bíróságon nem ismételné el. Magamban bosszankodva léptem át a küszöböt. Annyira zavar, hogy olyan nyilvánvaló a bűnössége a cégnek még sincs semmink, amivel a bíróság elé állhatunk. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a pénzzel bármit elérhetsz. A lehetőségeink egyre csak fogynak, ahogy az időnk is. Ha a tárgyalásig nem találunk valamilyen perdöntő bizonyítékot a tárgyalás nem is fog lezajlani és az a sok gyászoló családtag nem kap elégtételt. Ezzel pedig azt sugallnánk, hogy a gazdagoknak mindent szabad. Vajon rólam is így vélekedtek, amikor láttak apám oldalán? Az egyszerű ember ilyennek látott? Mikor elhaladtam az emberek mellett eszembe sem jutott, hogy talán ilyen gondolatok fogalmazódhatnak meg bennük. Csak azt látták, hogy egy gazdag elkényeztetett lány vagyok, akinek egyetlen problémája, hogy milyen ruhát vegyen fel a következő estélyre. A legszörnyűbb pedig, hogy ilyen is voltam. Sosem gondolkodtam a mások helyzetén csak is az lebegett a szemem előtt, hogy a gazdagságom miatt nem kell semmi miatt sem aggódnom. Valamilyen szinten még is csak hálával tartozom az apámnak, hogy elüldözött otthonról. Ha ez nem történt volna meg még mindig rózsaszín ködben lebegnék és élvezném a sült galambot, ami a számba repült.

- Volt már korábban dolgod az apámmal? – fordultam a mellettem ülő fiúhoz, akivel eddig csendben utaztam.

- Szerencsére nem. De elég szívós ellenfélnek bizonyul.

Megmosolyogtatott a tény, hogy nem csak én lettem bosszús a történtek miatt, hanem őt is zavarja a nyomozásunk elakadása.

- Mit gondolsz rólam? Olyan vagyok, mint ő? – véletlenül csúszott ki a számon, de már nem vonhattam vissza a bennem megfogalmazódott gondolatokat. Ami meglepett, hogy eddig a legőszintébben válaszolt a kérdésemre:

- Sok mindent láttam már, hidd el vannak a tiédnél tragikusabb családi történetek is. – nem tudtam eldönteni a hangjából, hogy ezt megnyugtatásnak szánta-e, de végül annak vettem.

- A hangodból úgy érzem, hogy te is tudnál mit mesélni. – somolyogtam, közben elnyúltam az ülésen. Ezek után kellemes csend állt be. Feltűnt, hogy Lee Min nem szokott rádiót hallgatni. Az is lehet, hogy csak szereti a csendet.

- És most hogyan tovább? – kérdeztem, amikor a kocsija leparkolt egy ismeretlen ház előtt.

- Ezt az urat, akié a ház Richard Barns-nak hívják. Utánanéztem az apád által birtokolt részvényeknek és ez a férfi, aki a 20%-át birtokolta valamiért úgy döntött, hogy eladja.

- Had találjam ki, aki megvette az apám volt. – találgattam cinikusan. Lee Min bólintott. Ez az utolsó reménysugarunk.

Megint megtörtént a procedúra, ami hasonló volt az előző férfinál. Ugyan úgy visszautasítottuk az ital felkínálást és belevágtunk a dolgok közepébe.

- Miért adta el a részvényeit, amikor ilyen nagy százalék birtokában volt? Nem lett volna hasznosabb, ha folytatja a beruházást? – szólt Lee Min az amerikai férfihez angolul. Nagyon szép volt a kiejtése, biztosan tanult külföldön.

- Hasznos egy frászt. Minél hamarabb meg akartam szabadulni tőle, mielőtt még túl késő lett volna. – rázta a fejét a szőke üzletember.

- Ezt hogy érti? – kérdeztem. Még is csak használt az a sok angollal eltöltött külön óra. Ha akkor a barátaimmal játszom, lehet, nem érteném meg a férfit. Ez a szomorú emlék még is kamatozódott.

- Az egyik nap tartottam a cégtől hazafelé egy megbeszélést követően, mint máskor, most is beszálltam a liftbe és úgy a negyedik emelet körül beszállt egy fura fehérköpenyes ürge. Elkezdett hadoválni nekem veszélyes anyagok szállítási költségéről meg valami rossz hatóanyagú gyógyszerről. Az elején nem hittem neki, de megmutatta a dokumentumait, amit épp akkor vitt a vezetőséghez és nagyon úgy nézett ki, hogy a cég hamarosan csődbe megy. Így kiszálltam.

- Nem tudja a nevét ennek a férfinek? – tette fel az életbevágóan fontos kérdést az ügyvéd. Kezdtem úgy érezni, hogy dereng valami az alagút végén. Hogy még sincs minden veszve.

- Jung In vagy Hong In valami ilyesmi lehetett. Nem emlékszem mivel csak egy rövid ideig láttam a kabátján lévő bilétán. És egyébként is rossz vagyok az ázsiai nevek megjegyzésében. – vakarta meg a tarkóját. Megköszöntük a férfinek, hogy fogadott minket, majd elhajtottunk az autóval.

- Azt hiszem az In végződésben elég biztos volt. Keressük meg az alkalmazottak nevei között. – javasoltam.

- Nagyon gyakori név és nagyon sok dolgozó van. – rázta a fejét a fiú és elgondolkodó tekintetét az útra szegezte.

- De több mindent is tudunk. Az amerikai férfi csak angolul ért, így ha ezt mind hallotta, akkor angol felsőfokúja kell, legyen az illetőnek. – próbálkoztam egy másik ötlettel.

- Nem elég. A gyógyszerészek az orvostudomány területéhez tartoznak, az ilyen egyetemre való felvétel megköveteli a nyelvvizsga meglétét így minden ilyen dolgozónak kell lennie.

- Kifogytam az ötletekből. – sóhajtottam elégedetlenül. Pedig már kezdtem reménykedni a lehetetlenben.

Lee Min kérésére megengedték, hogy hazavigyünk aktákat és otthon dolgozzunk velük, természetesen a hivatalos iratok másolataival. A védő ügyvéd elég céltudatosnak tűnt, van egy olyan megérzésem, hogy ő rájött már valamilyen láthatatlan összefüggésre, amire én még nem. Mikor hazaértünk Lee Min szétpakolt az ebédlőasztalon, egyáltalán nem látszott a faborítás mindenhol akták voltak véletlenszerűen kinyitva. Hasznossá tettem magam és addig főztem kávét. Letettem a saját bögrémet az egyik felszabadított felületre és ugyan ezt tettem a Lee Min bögréjével is.

- A neve Hong Il – szólalt meg végül fél óra néma csend után Lee Min. Összeszűkített szemekkel néztem rá és letettem a kezemből a nem rég olvasgatott vaskos dossziét. Erre nagyon kíváncsi vagyok.

- Honnan tudod, hogy ő az? – kérdeztem.

- A dolgozók csak úgy nem szokták előterjeszteni az aggodalmaikat. Ez az első ok. Ez a férfi a gyógyszergyártás minőségét ellenőrzi, ő vezeti az egész részleget, ami a negyedik emeleten van. – ekkor jöttem rá, hogy egy jelentéktelennek tűnő, de fontos részleten ugrottam át. A férfi azt mondta, hogy a negyedik emeletnél szállt be hozzá. Hihetetlen, hogy az ügyvédnek feltűnt.

- Emlékezz vissza, hogy mit mondott Richard azt mondta, hogy szállítási költségről beszélt neki ez az ember. Mit gondolsz, mennyibe kerül egy cégnek biztonságosan a kijelölt helyre szállítani a veszélyes hulladékot? – folytatta.

- Úgy 5 millió Won? – tippeltem.

- Inkább 48,5 millió Won a szállítási költség. – korrigált az ügyvéd.

- Egek, az nagyon sok pénz! Az akár a cég költségvetésének 2/3-át is felemésztheti. – pislogtam tágra nyílt szemekkel.

- Pontosan! Megragadtad a lényeget Il Seon. – replikázta Lee Min, ahogy kimondta a nevem olyan furcsa érzés kerített hatalmába, most először mondta ki a nevemet. Olyan furcsa tőle hallani. – Ez az oka, amiért rákkeltő lett a gyógyszer. Túl sok pénzt enyésztett volna fel az elszállítás ezért a felső vezetőség kitalálta, hogy belekeverik a legkelendőbb termékbe. Úristen! Most már értem!

- És azzal, hogy eltüntetik, a hulladékot még profitálnak is belőle! – fejeztem be a gondolatmenetet. – Nincs esély arra, hogy az apám erről nem tudott igazam van?

- Határozottan a felső vezetőség része, tudnia kellett róla és meg is kellett szavaznia. – válaszolt készségesen a fiú.

- Te is érted, most már én is értem. De van bizonyítékunk arra, hogy ez valójában így történt?

- Ez okozza a legnagyobb problémát. Semmink sincs ellenük. – rázta a fejét, a gondolatai ismét elkalandoztak, ismét elfogott az az érzés, de most sokkal erősebben, hogy nem szeretném tudni, mi játszódik le az elméjében. Éjszakába nyúlóan tanulmányoztuk az iratokat a végére úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban kifolyhatnak a szemeim. Lehunytam a szemem egy kicsit, hogy pihentessem és végül elaludtam az ebédlőasztalnál párna helyett egy füzettel a fejem alatt.

{

Nem tudom hogyan kerültem be az ágyamba este, de mikor felébredtem a szobámban voltam és a meleg takaróval összegabalyodva aludtam, mint a tej. Mivel az ügy a mi szemszögünkből előre haladt nem csináltam vacsorát a lebilincselő eszmecsere következtében és el is aludtam így reggel a korgó gyomrom miatt kellett idő előtt kikelnem az ágyból. Pedig azt reméltem, hogy a hétvége kezdetekor alhatok egy jó hosszút. A kis aktakukac is még a szobájában volt szóval nesztelenül próbáltam meg összetákolni a reggelit. Végül elég kiadósra sikerült, így ebédnek is nevezhetném, ha akarnám. Az első dolgunk reggeli után az volt, hogy felkeressük Hong Il-t ám az otthonában nem volt a felesége pedig azt mondta, hogy hívjuk fel az asszisztensét ő, azonban mint kiderült a cégnek dolgozik, így esélyünk sem volt találkozni a férfival. A napok egyre teltek és nekünk továbbra sem voltak megfogható bizonyítékaink. A napokban érkezett hívás Lee Min barátjától, akinek a házához ellátogattunk. Elmondása szerint ő nem hívta fel az ügyvédet egészen a hétvégéig egy másik országban tartózkodott a közeli rokonaival kirándult. Ekkor igazolódott be, amit már tudtunk, hogy az a telefonhívás csak arra kellett, hogy elhagyjuk egy kis időre a házat. 

Sziasztok! J Ha tetszett a rész kérlek, hagyj egy pipát a bejegyzés alatt. Csak annyi a dolgod, hogy az ’elolvastad?’ kérdés után található igen melletti kis négyzetre kattintva hagysz nekem egy pipát. Nagyon szépen köszönöm!