5.FEJEZET
Az ügyvéd
volt olyan rendes és elvitt a munkahelyemre. Ha magamtól kellett volna,
odajutnom fogalmam sincs mihez kezdtem volna. Ma valami nagyon finomat kell,
főzzek, hogy megháláljam neki a segítségét, tényleg nem tudom, mihez kezdenék
jelenleg nélküle. Se házam, se pénzem. Jóformán semmim sincs. Mikor
megérkeztünk megköszöntem, hogy elhozott és gyors léptekben haladtam a vörös
téglával kialakított pékség felé. A hideg őszi idő beköszöntött és a szél még
hidegebb érzettel ruházta fel. Ugyanaz a lány volt ott, akivel a jelentkezésem
napján találkoztam. Bemutatkoztunk egymásnak és így megtudtam, hogy Bo Mi-nak
hívják. Nagyvonalakban elmagyarázta, hogy mit kell csinálnom, de nem kellett
nagy szaktudás hozzá. Azt is megmutatta hogyan kell a pénztárgépet használni.
- Ki volt
ez a helyes fiú, aki elhozott? Csak nem a fiúd? – kezdett be a lány vigyorogva
a mondatba.
- Még csak
az kéne, ő csak a lakótársam. De hidd el, hogy nem egy olyan férfi, akit
szívesen megismernél. – tájékoztattam mielőtt még nagyon beleélné magát.
Valójában el lenne bűvölve milyen úriember tud lenni, de én azt is látom hogy
az egész csak egy színjáték. Az pedig a legfélelmetesebb férfi típus. A hamis.
- Vagy
csak magadnak akarod. – viccelődött.
- Kisebb
gondom is nagyobb annál, mint hogy Min-nel foglalkozzak. – forgattam meg a
szemeim és végigvettem gondolatban mennyi más dolog miatt kell aggódnom.
Eszembe sem jutott, hogy férfiként tekintsek Lee Min-re. Pedig egyértelmű, hogy
a másik nemhez tartozik. – Egyébként is zárkózott ember. – tettem hozzá végül.
- Mióta
ismeritek egymást? – érdeklődött, közben pedig a tálcákra pakolta a frissen
sült kifliket. Nagyon kellemes illat terjengett a helyiségben.
- Nem
olyan rég óta.
- Akkor
lehet csak azért zárkózott, mert nem ismer. Töltsetek el egy kis időt
kettesben, hogy megismerjétek egymást. – javasolta és átnyújtott egy friss pék
sütit amit hálásan el is fogadtam. Még meleg volt, amikor beleharaptam. Mivel a
korai órákban nem igazán voltak vevőink ráérősen eszegethettünk és
beszélgethettünk. Senki sem zavart minket.
- Töltsünk
időt együtt? Hát nem is tudom. – gondolkodtam el. Elképzeltem, ahogy együtt
sétálunk és beszélgetünk jelentéktelen témákról vagy nevetünk egymás viccein.
Ketten, nem. Ezt nem tudom elképzelni. Lehetetlen gondolat. Most belegondolva
még sosem láttam nevetni vagy mosolyogni, leszámítva azt a műmosolyt, amivel az
embereket üdvözli. De sosem láttam úgy igazából mosolyogni. – Ő egy nagyon
különc ember, még a lakása is olyan jellemtelen mintha egy magazint bámulnál. –
írtam le neki a fiút, mire szórakozottan elmosolyodott.
- Olyan
negatív vagy. – nevetett fel. Felkontyolta sötét fekete haját pont mikor
belépett a mai nap első vevője. Mindketten kedvesen üdvözöltük és a
kötelességemet teljesítve zacskóba pakoltam neki 5 zsemlét, amit Bo Mi-nál
fizetett ki, aki jelenleg kasszánál állt. A legtöbb vevő délután 2 körül
érkezett, ha pedig nem volt vendég, akkor sem unatkoztam mivel a munkatársam
szóval tartott. A műszakom 3-ig tartott ekkor értem jött Lee Min. Bo Mi bogarat
ültetett a fülembe így azon gondolkoztam egész hazaúton, hogyan kellene
rávennem arra, hogy beszélgessen velem. Elég sok időt töltünk együtt amióta
vele élek, de nagy része csendben telik el vagy pedig szakmai dolgok
megvitatásával. A beszédtéma mindig az apám és a jelenlegi ügyünk, amiben még
mindig nem történt előrelépés. Végül, amikor már egy órája a nappaliban
lézengtem jutott eszembe újból a magazinos hasonlatom. Jellemtelen. Minden
jellemtelen és unalmas ebben a lakásban, ideje ezen változtatni.
- Min. –
szólítottam meg a fiút, a szobája ajtajában ácsorogtam és vártam, hogy rám
figyeljen. Belegondolva én is most hívom őt először a nevén.
- Mi az? –
kérdezte, de nem nézett fel a papírjairól. Teljesen megszokott. Mióta vele
lakok hozzászoktam a szemkontaktus nélküli beszélgetésekhez. Korábbi
tapasztalataim úgy is voltak az apám révén, őt sem igazán érdekeltem.
- A lakást
bebútorozva vetted vagy hoztad magaddal őket?
- Miért? –
válaszolt a kérdésre kérdéssel. Hozzászokhatott volna már, hogy furcsa
kérdéseket teszek fel váratlan pillanatokban.
- Csak
kíváncsi vagyok. – vontam vállat, de nem eresztettem a tekintetét, amíg végül
meg nem szólalt.
- Így
vettem a házat. Korábban máshol éltem.
-
Sejtettem. Kellene, pár dolog a házba szeretném, ha elmennénk egy lakberendezési
üzletbe.
Ez
alkalommal nem is vitatkozott velem, azt hiszem eszébe juthatott az előző
alkalom, amikor a bevásárlást próbálta meg elkerülni. Talán ráébredt, hogy az
ellenkezéssel csak energiát pocsékol, mert én kitartó vagyok. Bármire, amire
mutattam a boltban igennel válaszolt. Vegyem meg, csak haladjunk, de így végül
semmit sem raktam be a kosárba.
-
Szeretném, ha elmondanád a véleményedet, nem csak azt szeretném hallani igen,
néha nemet is mondhatsz. Ha nem tetszik, mond meg, de ne legyél semleges. Ez a
tulajdonságod egyre jobban kiakaszt. Gyakoroljunk. Piros? – mutattam fel egy
borzalmas mintázatú díszpárnát. Végre beletelt egy kis időbe mire válaszolt.
- Ronda.
- Én is
így gondolom. – mosolyodtam el és visszadobtam a helyére. – És ez? – mutattam
fel egy sima szürke színezésűt, aminek a közepébe egy apró virágminta volt
hímezve.
- Ez jobb.
- Látod,
ha kérdezem a véleményedet, akkor mond meg az igazat. Én a szádból csak is
igazságot akarok hallani. Nem szükséges hazudnod nekem, elbírom az igazságot. –
mondtam, majd végre egy termék belekerült a kosárba. Nézelődni kezdtem az
asztalterítők között, mivel eddig mindig a faborításon ettük az ételeket. Olyan
után kutattam, ami Lee Min-hez is illik, de egy kicsit színesebbé teszi a
szürke és fehér kombinációkat. Végül egy karamella színben pompázót mutattam
fel. Mielőtt még feltehettem volna a kérdést helyeslően bólintott. Végre azt
vettem észre, hogy elhagyta a feszült testtartását. – Illatos gyertyák, nézzük
meg. – lelkesültem fel, majd Lee Min-be belekarolva húztam magam után. Egy eper
illatú gyertyát vettem fel elsőként, majd odadugtam a fiú orra elé is, hogy
szagolja meg. Minden egyes illatot végignéztem. Meglepődötten figyeltem, ahogy
felemel egy halványkék színezésűt és miután megszagolta felém is odabillentette.
Kókuszos illata volt. Ez volt a legkülönlegesebb mindközül, így végül azt
választottam. Meglepően kellemesre sikeredett a vásárlás, sosem gondoltam
volna, hogy jól fogja érezni magát.
Kifizettük
a kosár tartalmát, majd hazamentünk. Míg Lee Min beállt az autóval a garázsba a
bejárati ajtó előtt találtam egy fehér borítékot. Nem volt címzett, semmi sem
volt feltüntetve rajta tehát nem küldhették. Valaki idehelyezte, amíg távol
voltunk. Felnyitottam és kihúztam a boríték tartalmát:
„Figyelek.”
Az üzenet
ennyiből állt. A borítékból kikandikált még valami így kijjebb húztam, hogy
megnézhessem, amint megláttam a képet a szívem hevesebben kezdett el dobogni a
zaklatottságtól. A képen én és Lee Min voltunk, alig pár órája történt, amikor
a boltban voltunk. Éppen azt ábrázolja, amikor egy gyertyát tartottam a fiú
orra alá. A kép olyan közelinek tűnik. Ki fotózta és miért? Ha ezzel meg
akartak félemlíteni, akkor nálam elérték a hatást. Lee Min látta, ahogy
teljesen megsemmisülve állok az ajtó előtt, kikapta a kezemből a képet majd a
szöveget. Annyi érzelem futott át az arcán, amíg azt az egy sort olvasta végig
újra és újra. Dühös volt, nagyon dühös. Ez nem a mostani ügyünkhöz kapcsolódik,
semmi hasznuk nem származna belőle, akármennyire nem akarom beismerni, ők
állnak nyerésre. De ha nem ők voltak, akkor ki?
- Te tudod
ki küldte igaz? – olvastam le a reakcióiból. Vettem egy mély levegőt, hogy
lenyugodjak és kitisztuljon a fejem. Egyenesen a szobámba mentem, nem vártam
meg az ügyvéd válaszát, már megtudtam, amit kellett anélkül is. Nem tudom,
miért lettem hirtelen dühös. Egy percig még az is megfordult a fejemben, hogy
visszamegyek az apámhoz. Akármennyire hihetetlen, de sosem próbáltak meg az
életemre törni, amíg ott éltem. Itt pedig két hét sem kell, egyik dolog
történik a másik után. Minden az után kezdődött, hogy Lee Min-nel
megismerkedtem azóta egyszerűen szerencsétlenségek sora következett be az
életemben. Titkosított anyagot loptam, betörtek a házba és most még le is
fotóztak, amit mellékeltek egy figyelmeztető szöveggel egyetemben. Legközelebb
mi lesz? Kitör a világháború?
Lee Min
semmit sem mond el nekem. Semmit sem tudok róla, de arra magamtól is rájöttem,
hogy valami sötét dolog van a múltjában, ami kihat a jelenére. Nem tudom, hogy
az az a személy-e a megtestesítője, aki a fenyegetést küldte, vagy valami más
oka van, de nem is ez a legfontosabb jelenleg. Túl sok nekem ez egyszerre.
Félnem kellene tőle? De még csak azt sem tudom, mitől tartsak. Mi az, amit
rejteget?
Megcsináltam
a vacsorát, de egész nap nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mihez kellene
kezdem. Körvonalasan megfogalmazódott bennem, hogy el kellene hagynom a házat,
de aztán egyre több kérdés vetődött fel, amire nem tudtam válaszolni. Hova
menjek? Miből éljek el? Mit tegyek aztán? Amíg vacsoráztunk egyszer sem néztem
a szemébe, nem éreztem úgy, hogy készen állok rá.
Végül arra
jutottam, hogy két döntés áll előttem. Az egyik, hogy elmenekülök és lesz, ami
lesz. Ez egy elég borzalmas ötlet. A másik pedig, hogy megpróbálom megérteni
Lee Min-t. Vagy is szembenézni a dolgokkal, ez pedig sokkal rosszabbul hangzik,
mint az előző. Már éjfél elmúlt, amikor végre döntést hoztam. Reménykedtem,
hogy a védőügyvéd már alszik, de égett nála a lámpa így bátorkodtam bemenni.
Leültünk két egymással szembeni fotelba és pár percig néma csendben ültünk.
Azon morfondíroztam, hogyan kezdjek neki.
- El
akarsz menni? – szólalt meg elsőként az ügyvéd komor tekintettel meredt rám,
ami egy kicsit nyugtalansággal töltött el.
-
Gondolkodtam rajta. – vallottam be őszintén. – De arra jutottam, amíg nem rúgsz
ki nem megyek el. De ha itt fogok lakni veled egy darabig, akkor tudnom kell
mire számítsak.
- Mire
gondolsz? – kérdezte óvatos hangsúllyal.
- Ne nézz
ostobának. Nagyon jól tudod, mire gondolok. Arra, hogy miért pont te. Mi az,
amivel kiérdemelted, hogy ennyi ember érdeklődjön utánad? Mi történt veled? Mi
fog? És mitől kell tartanom? – tettem fel a kérdéseket egymás után, majd egy
kis habozás után végül feltettem a következő kérdést is. – Tőled, kellene
tartanom?
Ezek után
csend állt be közénk. Lee Min önmagában vívódott. Lenyeltem az utolsó csepp
kételyeimet is és felkészültem mindenre.
- Bíznod
kell bennem. Amit elmondasz, köztünk marad. Avass be, tudni akarom, hogy ki
ellen harcolsz. Akármennyire is nem akarod, de már az életed része vagyok. Hogy
tudnám megvédeni magam, amikor azt sem tudom mitől kell félnem?
- Nem
tudom, hogy képes lennél-e elviselni az igazságot. – szólalt meg végre a fiú, a
tekintete olyan szomorúságot sugárzott, amelyet eddig még nem láttam.
- Akkor
adagold. Csak mondj nekem valamit. – már szinte könyörögtem. Elegem volt ebből
a titkolózásból.
Lee Min
mélyet sóhajtott majd elaraszolt az íróasztaláig kivett az egyik fiókból egy
kulcsot és kinyitotta a legalsó lelakatolt fiókot annak segítségével. Előhúzott
egy dossziét majd óvatosan a kezembe adta. Egy férfi aktája volt a neve pedig
az volt, hogy Lee Jun Ho.
Tovább lapoztam,
azon az oldalon kisgyermekek képei voltak, ezt már korábban is láttam egy másik
aktában. Szóval ezzel az emberrel volt kapcsolatos az a dokumentum. A következő
oldalon az elhunyt áldozatok nevei szerepeltek. Ez a férfi egy gyilkos? De
miért akarta figyelmeztetni Lee Min-t? Van egy fontos részlet, ami nem
található meg ebben az összefoglalóban.
- Milyen
kapcsolatban állsz ezzel az emberrel? – pillantottam fel a lapok
tanulmányozását követően.
- Azt
egyelőre még nem árulom el. Ez az első részlet. – mondta, majd az aktáért
nyúlt, de elhúztam onnan.
- Még nem
néztem át rendesen. – adtam választ. Lee Min bólintott, megengedte, hogy nálam
maradjon az irat. – Szóval ez a férfi küldte azt az üzenetet a képpel?
-
Valószínűleg. Az ő kézírása. – ismét bólintott.
-
Köszönöm. – nyögtem ki végül. Egy kicsivel jobban érzem magam, hogy nem az
árnyékoktól kell félnem, már van egy arcom és egy nevem. Így egy kicsit kevésbé
ijesztő ez az egész.
- Az egyik
kérdésedre válaszolva, pedig ha egy évvel ezelőtt ismertelek volna meg, akkor
azt válaszolnám, hogy félned kellene tőlem. De most már csak egy célom van még
pedig, hogy elkapjam ezt az embert.
- Tehát
ezért lettél ügyvéd? Hogy megtaláld ezt az embert? – kérdeztem rá egyenesen.
Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy miért választotta ezt a szakmát. Nagyon
tehetségesnek tartom így úgy gondoltam, hogy valami mélyen szántó gondolattal
válaszolna nekem, de amióta ismerem, már nem várnék tőle ilyen választ.
Hihetetlen mennyire eltér az, amit látunk, meg amilyenek valójában vagyunk.
- Nem, az
elején a testvéremet akartam megtalálni.
- Van egy
testvéred? – hüledeztem. Most először oszt meg velem valamilyen személyes
információt. Félek, hogy elaludtam a szobámban és valójában ez a beszélgetés
nem történt meg és Lee Min továbbra is az a megközelíthetetlen ember marad.
Lehet a fáradtság hozta ki belőle, hiszen már hajnali egy óra van. – Fiú vagy
lány? – próbálkoztam egy újabb kérdéssel, és szerencsére választ is kaptam.
- Fiú,
idősebb nálam. Szöulban él a barátnőjével. – osztotta meg velem. Másnak
jelentéktelen dolog ilyet megtudni a másikról, de Min esetében ez hatalmas
előrehaladás. Sosem hittem volna, hogy valaha megtudok róla bármit is és ma
este annyi információt megosztott magához képest, hogy szerintem az égadta
világon senki nem tud róla ennyi mindent. Ez azt jelenti, hogy bízik bennem?
Mivel érdemeltem ki?
- Az
apádról tudok, de mi van az anyukáddal? – kérdezett most először egy elég
személyeset. Elmondhatom neki?
-
Elmondom, ha te is mesélsz nekem a szüleidről. – próbáltam minél több
információt megtudni, mert nem tudhattam holnap hogyan fog viselkedni.
Megbánja-e, hogy elmondta vagy nem. Esetleg ugyanolyan, mint eddig.
Mindenesetre ki akarom használni a kínálkozó lehetőséget. Hosszú percekig nem
válaszolt, már azt hittem, hogy véget ért az őszinteségének pillanata, de végül
beleegyezett.
- Az anyám
külföldön van Amerikában, kórházban. Volt egy balesete, amiben elvesztette a
látását. Tudod, hogy jelenleg nincs pénzem. Azért, mert ki kellett fizetnem a
műtétet, amivel megmenthetik a szemét. Eddig úgy volt, hogy az apám fizeti, de
így büntet. Azt mondta, hogy csak akkor fizeti ki, ha hazamegyek. – meséltem a
legkevésbé sem idilli családi történetem.
- Szóval
kifizetted, hogy ne kelljen hazamenned?
- Valahogy
úgy. – bólintottam. Kicsit zavarba ejtő ez a hirtelen kíváncsisága. De az is
lehet, hogy csak így tereli a témát. Igen, ez valószínűbb.
- Miért
szöktél el?
- Már
mondtam, hogy ügyvéd akarok lenni, de az apám azt akarta, hogy majd vegyem át a
helyét és tanuljak valami gazdaságpolitikát. – már a gondolatától is rosszul
voltam. Ugyan nem tudom, mit takar valójában ez a fogalom, így sem tetszik. –
De ezek után biztosan nem veszem át tőle. Mennyi piszkos titka lehet. – még a
gondolatától is megborzongtam. – Te jössz. – adtam át a szót.
- A
szüleim nem élnek, meggyilkolták őket. Az anyámat először mikor kicsi voltam,
majd az apámat pár évvel később.
Úristen.
Ezért nincsenek családi képek a házban. Borzalmas lehet így felnőni egy
gyereknek. Azt hiszem ezzel kicsit közelebb kerültem a fiúhoz. Az óra hajlani
kettőt mutatott. Ideje lenne aludni.
- Mi a
célod jelenleg? – folytatta egy másik témával a fiú. Rajta is láttam az
álmosság jeleit.
- Ki
akarom deríteni, miben sántikál az apám. Nagyon okos ember, biztosan több
szálat mozgat egyszerre. Ha ez alkalommal nem is, de biztosan hibázni fog és én
elkapom. – mondtam elszántan. Nagyon zavar a mostani ügy, a bírósági tárgyalás
nem fog megtörténni, mert nincs bizonyítékunk, amivel alátámasszuk, amit
tudunk. A rossz gyógyszerekért pedig csak pénzbüntetést kapnak. Azt sem tudjuk
bizonyítani, hogy káros pedig annyi ember halt már bele.
- Legyen,
itt lakhatsz addig, amíg el nem kapod az apádat. De óvatosnak kell lenned. Ha a
közelemben vagy akkor te is célponttá válhatsz. Még mindig maradni akarsz? –
nézett rám a fiú komoly tekintettel. Valóban nem viccelt, még egy halvány
reménysugarat sem hagyott meg, hogy azt higgyem viccelt.
- Igen,
itt maradok.
Nem tudom, hogy jó döntést
hozok-e most vagy sem. De a későbbiekben biztosan meg lesz vagy a kára vagy az
eredménye. Közelebb kerültem Lee Min-hez, végre már nem csak egy idegen
számomra.
Sziasztok! J Ha tetszett a rész
kérlek, hagyj egy pipát a bejegyzés alatt. Csak annyi a dolgod, hogy az ’elolvastad?’
kérdés után található igen melletti kis négyzetre kattintva hagysz nekem egy
pipát. Nagyon szépen köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése