13.FEJEZET
- Cha Ji An? Il Seon vagyok, tudnánk találkozni?
- Áh, persze. Valami baj van? – aggodalmaskodott a lány a
telefonban.
- Csak szeretnék beszélgetni veled valamiről. Nem olyan
fontos. – mondtam kissé elbizonytalanodva. Idegesen rágcsálni kezdtem a számat.
Hallani akarok valamit tőle, de egyben félek is, hogy mi lesz a válasz a
kérdésemre.
- Most elég közel vagyok, szóval egy órán belül odaérhetek.
Megfelel? – kérdezte kedves hangon a rendőrnő.
- Persze, hívj, ha a közelbe érsz, és akkor beülhetünk valahova.
– ajánlottam. Cha Ji An belegyezően hümmögött majd bontottuk a vonalat. Épp
mikor elemeltem a fülemtől a telefont Min lépett be a szobába.
- Te reggelit készítettél? – néztem rá sűrű pislogások
közepette. Mintha zavarba jött volna, kissé lehajtott fejjel tette le a
megpakolt tányért az ágyra. Halvány mosoly bujkált a szám szélén, imponáló volt
ez az apró kedvesség. Valami, amire nem számítottam volna soha tőle. –
Köszönöm. – mosolyogtam rá és közelebb araszolva hozzá puszit nyomtam az
arcára. Most először véltem felfedezni elrejtve egy mosoly félét az
ábrázatában. – Már azt hittem nem is tudsz mosolyogni. – cukkoltam tovább a
védőügyvédet.
- Egyél. – válaszolt tömören, de a hangjában nem volt
hűvösség. Nem volt távolságtartó, csak kicsit zavarodottnak tűnt.
- Bemész dolgozni? – ragadtam meg az ingujját, mielőtt még
távozhatott volna a szobából. Bólintott. – Legyél óvatos. – kértem tőle. Felém
fordult és hüvelykujjával végigsimított simított a csuklómon.
- Ha hazajöttem folytatjuk a korábbi beszélgetést. – mondta
nyugodt hangon, majd eltűnt a küszöböt átlépve. Türelmetlenül lézengtem a
házban, amíg vártam Ji An üzenetét. A ház minden zugát sikerült kitakarítanom,
már nem maradt semmi, ami lefoglalta volna a gondolataimat, ezért is örültem
annyira, amikor végre a telefonomon megjelent egy új üzenet. Mivel Min elment
taxit kellett rendeljek a házhoz, ami elvitt a belvárosba. Cha Ji An integetve
üdvözölt majd mikor közel értem hozzá magához ölelt akár egy régen nem látott
barátot. Egy kávézó teraszán lévő asztalhoz ültünk le.
- Szóval miről akartál velem beszélni? – érdeklődött a lány
bájos mosollyal. Ám mikor megemlítettem egy bizonyos nevet a mosoly ráfagyott
az arcára.
- Jun Yeong-ot el fogjuk kapni hamarosan. Kerül, amibe
kerül, de ezt az ügyet le kell zárni. – a hangom magabiztosan csengett habár
még nem volt haditervünk, mindketten éreztük a jövő befolyását, aminek a súlya
ólomnehezékkel húzta a vállunkat terhelve.
- Nem szabadna ezen dolgoznod. Ha másnak nem is, neked
tudnod kéne, hogy az az ember bárkivel kerül kapcsolatba ott fájdalmat hagy
maga után. Nem szabadna ennyire belefolynod a dolgokba.
- Nem vagyok kívülálló. Az apámért teszem. Még ha egy igazi
szemétláda is, akkor is az apám és nem akarom, hogy az a szörnyeteg továbbra is
a bábjaként rángassa. Igazán megérthetnéd az érzéseimet, a te apád is miatta
szenvedett.
- És még is milyen segítséget vársz tőlem? – láttam a
szemben ülő lányon, hogy nincs ínyére a téma, még is meg kell kérnem valamire.
- Azt szeretném kérni, hogy deríts ki mindent egy Kim Sue
nevű nőről. – mondtam, majd elővettem a táskámból egy fényképet és Ji An elé
csúsztattam az üveg asztalon.
- Ki ő? – kérdezte, majd felvette a fényképet és
tanulmányozni kezdte a rajta szereplő asszonyt.
- Az édesanyám.
Felpillantott a képről és zavarodott tekintetét fúrta bele
az enyémekbe. Kifújtam a bent rekedt elhasználódott levegőt, majd megszólaltam:
- Nem tudok róla sok mindent mivel apa nem árult el nekem
fontos részleteket, és amiket mondott róla, az is hazugság volt. Amennyit
megtudtam, hogy egy bizonyos, Oh Gu Tak nevű férfinak volt az osztálytársa,
akivel az egyetemen jogot tanult és ügyész lett belőle. De ebben sem vagyok
biztos.
- Min tud róla, hogy találkozunk? – kérdezett rá.
- Nem említettem. Ami azt illeti róla is szerettem volna beszélni.
- Mi történt? Csinált valamit? – az arca aggodalommal telt
meg, de próbált higgadt maradni. Igaz is, ő már sokkal régebb óta tudja, hogy
Min gyilkos.
- Nem ölt meg senkit, hogy ha erre gondoltál. – ráztam meg a
fejemet. Cha Ji An meglepődött a válaszomon, nyílván nem számított arra, hogy
valaha is megtudom a féltve őrzött titkát, amit összesen két ember tudott
idáig.
- Mióta tudod? – dőlt hátra Ji An és belekortyolt az
italába. Rendezte a vonásait és most már sokkal inkább tűnt kíváncsinak, próbált
leolvasni az arcomról valamit.
- Most nem ez a fontos. A lényeg, hogy most már tisztában
vagyok vele milyen ember is ő.
- Sokkal jobban fogadtad, mint gondoltam volna. Tényleg csak
a barátjaként tekintesz rá?
- Nem mondanám, hogy könnyű volt. De a naplója ráébresztett
valamire, ami miatt máshogy állok hozzá.
- És mi volna az?
- Az emberek változnak, amit a múltban elkövetünk,
meghatározza a jelenünket, de nem jelenti, hogy a múlt a jövőt is befolyásolja.
Min eleget szenvedett, ezért én az ő oldalára akarok állni. Mindenki elhagyta,
de én nem fogom.
Mielőtt még Ji An megszólalhatott volna folytattam.
- Szeretem őt.
Ji An végighallgatta a monológomat, majd pár percig néma
csendben fogyasztottuk az italainkat.
- Beszélek Hyun-nal, ha tényleg ez lesz az utolsó
próbálkozás, hogy elkapjuk Jun Yeong-ot akkor segíteni fogunk benne. Eleget
szenvedtünk már, ideje, hogy mindenért megfizessen. – bólintott Ji An
eltökélten. Búcsúzóul megöleltük egymást, majd elköszönt azzal, hogy hívni fog
amint kiderített valamit az anyámról.
Mikor hazaértem Min még nem volt otthon, aggódtam érte, de
fáradt is voltam, így benyitottam a szobájába. Összegömbölyödve lefeküdtem az
ágy közepére és élveztem, ahogy a nyitott ablakon át időnként megcsap a hideg
fuvallat. Elbóbiskoltam, de felkeltem, amikor Min megérkezett. Odasétált az
ablakhoz, de mielőtt még becsukhatta volna az ablakot, álmos hangon
megszólaltam: - Hagyd nyitva, jól esik a friss levegő.
- Meg fogsz fázni. – jelentette ki, de a kedvemért nyitva
hagyta.
- Akkor gyere ide. – nyújtottam felé a kezem. Furcsán
méregetett egy darabig, de végül odasétált az ágy széléhez. Feltápászkodtam és
a térdemen támaszkodva karoltam át Min nyakát. – Nem maradhatunk így egy kicsit?
– kérdeztem. Olyan érzésem van, mintha a mai nap lenne az utolsó, ami nyugodtan
telik el.
{
- Tessék? – vettem fel a telefont, jobb fülemhez szorítottam
a készüléket, hogy szabaddá tegyem a kezeimet, amivel a zöldséget kezdtem el
előkészíteni a levesbe. A kés megáll a kezemben mikor egy ismerős férfihang
szól bele.
- Lee Hyun vagyok. Szeretnék beszélni veled valamiről. – a
hangja nem árult el semmit, kimért volt és türelmes. A nadrágomba töröltem a
vizes kezemet majd a kezembe vettem a kagylót.
- Velem? Miről van szó? – izgatott voltam, furdalt a
kíváncsiság, hogy az idősebb fivér miért pont velem akar beszélni.
- Cha Ji An beavatott a részletekbe, tudom, hogy Kang elnök
lánya vagy, épp ezért akartam elmondani neked valamit.
- A dossziéról van szó, amit találtam igaz? – emlékeztem
vissza a korábbi esetre ami Busan-ban történt, a papiros az asztal alatt apám
fiatalabb kori fényképével.
- Pontosan. Jó lenne ha Min-nel megint idelátogatnátok,
személyesen kellene ezt elmondanom.
- Menjünk Busan-ba?
- Igen, a kirendelt irodánk még mindig ott állomásozik. Elég
sok probléma adódott itt mióta elmentetek.
- Képzelem. – forgattam meg a szemeimet. Kissé megrémisztett
a gondolat, hogy vissza kell mennem a városba, ahol elraboltak és majdnem
megöltek. De nem futhatok örökké és valami nyomot találtak az apám ellen, oda
kell mennem. – Rendben, beszélek Min-nel és indulunk.
- Köszönöm, hogy vigyázol az öcsémre. Meg akartam köszönni
ezt neked. – épp azon voltam, hogy bontom a vonalat, amikor mégis bizonytalanul
megszólalt Lee Hyun. Elmosolyodtam.
- Nem kell aggódnia miatta, tisztességes férfi lett belőle,
már nem ugyan az, mint régen volt.
Hyun nem válaszolt, hanem bontotta a vonalat, de biztos
vagyok benne, hogy jól estek neki a szavaim. A testvére nem egy szörnyeteg. Én
is így gondolom.
- Azt hiszem, a reggelit el kell halasztanunk. – fordultam
meg a tengelyem körül, amikor hallottam a szoba ajtajának nyitódását.
- Történt valami? – nézett velem farkasszemet Min.
- A bátyád az imént hívott. Azt mondta, hogy rábukkant
valamire az apámmal kapcsolatban és megemlítette, hogy elég rossz a helyzet
Busan-ban. Azt mondta, hogy menjünk oda.
- Nem félsz? – kérdezte. Egy pillanatra elmerültem a
gondolataimban, majd megráztam a fejem.
- Ott leszel velem nem? – néztem fel rá. Min halványan
elmosolyodott majd aprót bólintott.
- Mindentől meg foglak védeni tehát nincs mitől tartanod. –
suttogta a hajamba miközben a karjaiba zárt és nyomott egy puszit a fejemre.
Ezt még meg kell szoknom. Annyira új ez a helyzet, de kimondhatatlanul élvezem
is.
- Menjünk a testvéred és Cha Ji An már várnak ránk. –
mondtam megszakítva a pillanatot. Míg Min kitolatott a garázsból én bezártam a
házat, épp, hogy beültem a kocsiba a telefonom ismét megcsörrent. Komolyan még
sosem voltam ilyen híres, mint az elmúlt hetekben, valahogy mindig csörög a
telefonom. A kijelzőn Gong Tae neve jelent meg. Egy pillanatig hezitáltam, hogy
felvegyem-e, de végül megtettem. Még mindig bűntudatot éreztem miatta.
- Igen?
- Jól vagy? Miért nem jöttél be dolgozni mostanában? Beteg
vagy? Esetleg a múltkori miatt mert..
- Jól vagyok, ne aggódj. Nem vagyok beteg, csak dolgom akadt
egy másik városban ezért nem leszek itt egy darabig. A múltkori miatt pedig ne
emészd magad. – magyaráztam, rosszul éreztem magam amiatt, hogy ennyire aggódik
értem. – Már nem vagyunk barátok, az a középiskolában véget ért. – elég nyersen
hangzott, ami csak növelte bennem a bűntudatot, de nem kerülgethettem tovább a
témát. Ő már a múltamhoz tartozott, aki nincs beavatva a jelenbe és nem lesz a
jövőben. Sajnálom, hogy így alakult.
- Az osztálytársad a kávézóból? – kérdezte Min, oldalra
néztem, hogy lássam az arcát, de nem árult el semmit a gondolatairól.
- Igen. Közel álltunk egymáshoz még a középiskolában, rendes
gyerek.
- Értem.
Csendben ültünk egymás mellett, az egyetlen zajforrás az
aszfalt ropogása a gumi alatt.
- A festmények a házban honnan vannak? – fordultam oldalra
kíváncsian fürkésztem a vezető fiút, már a beköltözésem napján érdekelt ez a
dolog.
- Én festettem őket.
- Kérdezzek rá, hogy miért festetted őket vagy inkább nem
akarom tudni? – puhatolóztam. Nem voltam biztos benne, hogy meg akarom tudni a
választ erre a kérdésre.
- Egyszer elmondom neked, de nem ma. – mondta, jobb kezét
elemelte a kormánytól és végigsimított a hajamon. Kicsit megnyugodtam, de nem
egészen mondanám, hogy meggyőzött ezzel a válasszal.
- Emlékszel, amikor elrángattalak bevásárolni? – hoztam fel
ezt a korábbi emléket, ami mosolyt csalt az arcomra.
- Mi van vele?
- Nem akartál válaszolni a kérdéseimre és állandóan figyelmen
kívül hagytál. Örülök, hogy most már meghallod, ha hozzád beszélek.
- Te viszont még mindig sokat beszélsz, akár csak akkor.
- Ezt most bóknak veszem. – ezzel kikényszerítettem Min-ből
és egy grimaszféleséget, talán elfojtott mosoly volna?
- Mit fogsz tenni, hogy ha végre bizonyítékokat szerzel az
apád ellen? – vette komolyra a szót Min.
- Fogalmam sincs. Nem akarom börtönben látni, de a tettei
következményeiért vállalnia kell a felelősséget. Azt akarom tenni, ami a
helyes.
Mindennek ellenére, hogy a szemembe hazudott, hogy
megfenyegetett, hogy majdnem megpróbált megölni, akkor is az apám marad és ez
ellen nem tudok mit tenni. Tudom, hogy mélyen valahol ő nem rossz ember és van
egy apró porcikája, legalább amelyik szeret engem és az anyukámat is. Hogy van
egy is fehér foltja a sötétség mellett.
- És te mit fogsz tenni ha, elkapod Jun Yeong-ot? Nem fogod
megölni igaz?
- Egyszer már megpróbáltam, de nem sikerült. Most más tervem
van. – válaszolt sejtelmesen és hidegen, ami egy kicsit a frászt hozta rám.
- Ideje lenne szerintem pedig beavatnod. Bízol bennem? – egy
hosszúnak tűnő pillanatig a szemembe nézett, majd vissza az útra, hogy
elkerüljük a balesetet.
- Börtönbe fogom juttatni ahonnan sosem szabadul ki,
megfosztom mindentől, amije van, hogy ő is átélje ugyan azt.
- És utána mi lesz? Mihez fogsz kezdeni? – kérdeztem rá.
Minden kérdés közül, ami a fejemben kavargott erre voltam a legkíváncsibb. Mi
lesz aztán? Mi lesz velünk? Lehet nekünk bármilyen jövőnk?
- Majd megbeszéljük, ha mind ez véget ért. – adott tömör
választ. Azért mondta ezt, mert nem tudja, vagy azért mert pontosan tudja mi
fog történni? Én most akarom megbeszélni, de ha újra megkérdezném, nem
válaszolna. Mint ahogy általában szokta.
Hosszú utazást követően jól esett megmozgatni az elgémberedett
tagjaimat, hatalmas öleléssel fogadtam Ji An-t, még a két testvér csak
visszafogottan kezet fogott.
- Az irodámban van, amit mutatni szeretnék, gyertek beljebb.
– invitált be minket a rendőrségre Lee Hyun. Cha Ji An és Min kint
beszélgettek, míg én követtem Hyun-t az ideiglenes irodájába. A kezembe adott
egy dokumentumot és türelmesen várt, hogy fellapozzam.
- Ez anya balesetének jegyzőkönyve. Miért akartad ezt
megmutatni? Ezerszer láttam. – mondtam miközben átlapoztam az ismerős
oldalakat.
- Ez nem az eredeti.
- Hogyan? – néztem fel a lapok közül.
- Az igazi jegyzőkönyv anyukád balesetéről ott volt annak a
halott férfinek az irodájában, amit az asztal alatt találtál.
- Mit ért igazi alatt? Ezt nem értem. – ráztam meg a fejem
és zavarodottan fúrtam a tekintetem Hyun szemeibe.
- A valódi körülmények anyukád balesetekor eltérnek az
átjavított verziótól. Tessék, nézd meg. – nyújtott át egy újabb dokumentumot.
- A helyszínelők megállapították, hogy anyukád kocsija
ütközött egy másik autóval, a közeli építkezésnek köszönhetően pedig egy fém
rúd vette el anyukád látását, ami a szélvédőbe fúródott. De az nem lehetséges.
– magyarázta Lee Hyun. – Az anyukád látását elvették.
Meredten bámultam a papírlapra, a betűk viszont egyre
homályosabbá váltak. A képek viszont olyan élesen éltek az emlékezetemben,
mintha ott lettem volna. Valaki szándékosan vakította meg az édesanyámat.
Sziasztok! J Ha tetszett a rész kérlek, hagyj egy
pipát a bejegyzés alatt. Csak annyi a dolgod, hogy az ’elolvastad?’ kérdés után
található igen melletti kis négyzetre kattintva hagysz nekem egy pipát. Nagyon
szépen köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése