7. Your eyes say you know everything, that foul feeling I don’t want to feel it.

7.FEJEZET

- Gondolom, nem szeretnél beszélni arról, mi történt. – próbálkoztam reménnyel telve, de valahogy sejtettem, Min nem fogja csillapítani a kíváncsiságomat. Olyan furcsa volt így látni őt. Hagytam, hogy újból csend telepedjen közénk. Tekintete lomhán pihent a szoba egyik sarkában, az elején azt hittem, hogy a kinti hidegtől piros az arca, de később egyre forróbb lett. Láz okozta fény csillogott a szemében. A segítségemmel sikerült elbotorkálnunk az ideiglenes hálószobájáig. Egész este az ágya mellett ültem és ügyeltem arra, hogy a láza rendben lemenjen. Amikor csak szükség volt rá cseréltem a fejére helyezett vizes ruhát és virrasztottam, amíg Min lázálmában forgolódott és érthetetlen szavakat mormolt. Nagyon megviseltnek tűnt. Ezért nem akart a testvére házában maradni? Érezte, hogy rosszul van és nem akart gondot okozni vagy, hogy aggódjanak érte? Ha végül elalszom, és nem megyek ki a fiúhoz mit csinált volna? A legrosszabb az egészben, hogy egész végig fent voltam, amíg a fiú arca ki nem simult és pihentető álomba nem merült. Nem akartam megkedveli az ügyvédet, tisztában voltam vele a legelejétől fogva, hogy nagyon rossz ötlet a közelében lennem. Titkai vannak, amiket szeretne megtartani magának, bosszú vezérli, hiszen keresztes hadjáratot indított a vele és a családjával történtek miatt az ellen az ember ellen, aki jelenleg is szemmel tartja Min-t. Annyi veszély leselkedik rá, még is szemrebbenés nélkül kitart. Egy bizonyos szempontból tisztelet fog el iránta, nagyon erős akarata van, de így élni az életét a lehető legrosszabb döntés. Annyi mindenen ment keresztül, hogy nagyon szomorúvá tesz belegondolnom.

A nyakam és a lábam elzsibbadt a kényelmetlen alvási póztól, mikor Lee Min-re néztem még mindig aludt. Kicsit megtornáztattam a végtagjaimat és óvatosan a fiú homlokára simítottam a kezem, úgy, hogy ne ébresszem fel. A láza lement, micsoda megkönnyebbülés.

Miután felkeltem a reggel mozgalmassá vált. Min testvére kereste a védő ügyvédet, de megmondtam neki, hogy még alszik, nem lett volna szívem a tegnap este után felébreszteni. Burkoltan meg is fogalmaztam a testvérének, hogy nem valószínű ma be fog segíteni neki az ügyben, de én önként jelentkeztem a feladatra. Nagy meglepetésemre el is fogadta a segítségem. Megkért, hogy találkozzunk a Busan-i rendőrségen, amilyen hamar csak oda tudok érni. Félig meddig sietve elkészültem és fogtam egy taxit, amivel eljuthatok a megbeszélt helyre, ehhez pedig kölcsön kellett kérnem Lee Min-től pár száz Won-t és mivel aludt kérdezés nélkül vettem el. Ekkor jutott eszembe, hogy mielőtt még lelépnék hagynom, kellene egy cetlit és megmagyarázni neki, hova tűntem. A fejemben meg is fogalmazódott a szöveg: „Elmentem, találkozom a testvéreddel. Az üggyel ne foglalkozz a mai napig, ne aggódj nem fog elszaladni. És ki ne merj lépni a házból betegen, ne akard, hogy az ágyhoz kötözzelek! Komolyan mondtam!”

Ördögi vigyorral firkantottam le a szavakat a lapra, majd elhelyeztem jól látható helyre. Ha ez nem tartja vissza, akkor semmi sem. Halványan él bennem a remény, hogy betartja, majd amit tanácsolok a cetliben, kicsit viccesre néhol szigorúbb hangvételre véve a figurát. Szeretném, ha ma jobb formába jönne, soha többé nem akarom ilyen gyengének látni. Egyszerűen nem illik hozzá.

A rendőrségen először Cha Ji An-nal futottam össze, őt is megkértem, hogy segítsen nekem falazni Min-nek, hogy kipihenhesse magát.

- Végre itt vagy. – viharzott be az ajtón Lee Hyun. – Dolguk van, kövess. – beszéd közben sem állt meg, csak sürgetett, hogy kövessem. Mielőtt még elindultam volna, Ji An a fülembe súgta, hogy hamarosan meg fogom szokni, ő mindig ilyen. Bíztatóan a lányra mosolyogtam, hogy ne aggódjon és szedtem a lábam, hogy utolérjem Lee Hyun-t.

- Mi történt? – kérdeztem, mikor végre sikerült felvennem a fiú hatalmas lépteinek ritmusát.

- Ez újabb gyilkosság történt. A helyszínelők azt mondták, hogy ugyan az a módszer. Most oda megyünk.

Sután bólintottam, már a gyomrom is felfordult a gyilkosság szó hallatán. Még is hogyan keveredtem én ide? Egy hónapja még nem hittem volna el, hogy később Busan-ban fogok nyomozni egy gyilkosság után, vagy, hogy az apám után fogok kutakodni. Teljesen háttérbe szorult az igazi ok, amiért eljöttem otthonról. Az eredeti cél az volt, hogy jogot tanulhassak.

A luxus negyedben történt a gyilkosság egy igen szép házban. Persze a látképet azonnal elcsúfította a citromsárga kordon, ami hirdette a gyilkosság színhelyét. Körbe kerítették a házat és rendőrök álltak a lakás minden sarkában, hogy távol tudják tartani a kíváncsiskodókat. Az egyik helyszínelő a gyilkosságiaktól azonnal körbevezetett minket, majd a nappaliban véget ért a túra a hulla hűlt helyénél, már csak egy méretes vértócsa billogozta a helyét. Személy szerint én örültem, hogy nem kellett látnom a testet. Mindketten gumikesztyűket húztunk fel és Hyun utasítására nyomok után kezdtünk el kutakodni. Az egész házat átkutattuk nyomok után, de egyelőre semmit sem találtunk. A dolgozó szoba volt az utolsó esélyünk. Az író asztalon teljes volt a kupi, azt sem tudtam mit keressek, semmi szokatlant nem észleltem. Eközben Min testvére az egyik kóddal ellátott széfet próbálta meg feltörni, amit a szekrényben találtunk meg eldugva a kíváncsi szemek elől. Véletlenül lelöktem a könyökömmel egy halom papírt és a nehezékként használt golyós tollat, szerencsétlenségemnek köszönhetően pedig, mikor lehajoltam a dolgokért bevertem a fejem az asztal sarkába. De még is, ennek köszönhetően vettem észre, hogy valami oda lett erősítve az asztal belső feléhez.

- Azt hiszem találtam valamit! – kiáltottam fel, és átadtam Hyun-nak a talált dossziét. Olyan volt, mint a bíróságokon használt mappák egyike. Nem is tévedtem nagyot, mivel valóban egy vádirat lapult a papírdossziéban.

Ahogy a rendőrségi tanácsadó lapozott egyet egy kép jelent meg fekete fehér nyomtatásban. A férfi, pedig amit ábrázolt, a képen, az apám. Igaz, fiatalabb korában, de biztos voltam benne, hogy ő az. Nem akartam hinni a szememnek. Miért bukkan fel mindenhol az apám neve folyton folyvást? Olyan érzésem van, mintha minden egyes törvénytelen dologban benne lenne a keze. A még furcsább pedig, hogy most látom először ezt a nyomtatványt. Az apámnak még sosem volt priusza és sosem került közvetlen bírósági perbe. De akkor még is mi ez?

Ami pedig tovább fokozta a hangulatot, hogy maga az apám jelent meg nyájas mosollyal a rendőrségi kordon mögött és egyenesen felénk tartott. Lee Hyun gyors reflexeinek köszönhetően még időben borítékolta a bizonyítékot és elrejtette a kabátja belső felében. Okos húzás volt a részéről. Megdermedve álltam egy helyben, hogy elrejtsem az idegességemet remegő kezeimet a zsebembe tuszkoltam. Úgy éreztem, hogy a nyomrom dió nagyságúra zsugorodott az idegességtől. Mikor belenéztem az apám határozott tekintetébe félelem járta át minden porcikámat. Mintha csak tekintettel akarta volna azt sugallni, hogy „most elkaptalak, tudom, mit csinálsz, és jobban teszed, hogy ha abba hagyod.” Nem bírtam tovább tartani a szemkontaktust, elsőként néztem el.

- Ismerte az elhunytat? – Lee Hyun hangja egyáltalán nem ingott meg, velem ellentétben egyáltalán nem tartott az apámtól.

- Nem álltunk közeli kapcsolatban, csak egy ismerősöm volt. – összerezzentem, ahogy megszólalt erős és határozott hangján. Ekkor rám nézett és elmosolyodott, de abból a mosolyból hiányzott a bizalomgerjesztő gesztus. Mivel egyáltalán nem megnyugtatni akart vele, érzi, hogy feszélyez a jelenléte. Nem tudom miért, de egyszer csak átfutott az agyamon, hogy jobb lenne, ha Lee Min mellettem lenne most. Talán tudnék belőle erőt meríteni. Olyan védtelennek érzem magam, de én sem tudom, mitől félek.

Szóhoz sem jutottam, amikor az apám udvariasan intézte a szavait Hyun-hoz, miszerint szeretne velem beszélni egy perc erejéig. A fiú biccentett, nem különösebben tartotta furcsának a dolgot, vagy csak nem mutatta. Az egyik üres szobába követtem, hogy négyszemközt tudjunk beszélni, a lépcsőn felfelé úgy remegett a lábam, mint a nyárfalevél.

- Tudod kislányom, elég szemtelen lettél az utóbbi időben. – szólalt fel erélyes hangon az apám, még is úgy nézett ki mintha semmi jelentősége sem lenne a tetteimnek. Azt akarja sugallni nekem, hogy túl nagy falat a számomra? Hogy semmit sem érek el azzal, amihez hozzákezdtem? Nem, a hangjában ugyan nem mutatja, de az, hogy ezt elmondta nekem azt jelenti, hogy igen is számít a vájkálódásom. Talán nem hosszú ideig, de fejtörést okoztam neki.

- Ha engedted volna, hogy jogot tanuljak akkor nem szöktem volna el otthonról. – próbáltam a beszélgetést a már tudott tények felé terelni. Persze az apám nem hülye, nagyon jól tudja, mit csinálok, és ez megrémít.

- Tehát azért szövetkeztél ellenem azzal a fancsali képű ügyvéddel, mert nem engedtem, hogy azt tanulj, amit akarsz?

- Nem tudom, mire célzol. – tettettem.

- Nem tetszik, hogy a lányom egy férfival él együtt. Haza kellene költöznöd. – mondta, arcán önelégült arckifejezéssel, az oka pedig az lehetett, hogy tökéletesen uralta a beszélgetés menetét, engem pedig egyre jobban sarokba szorított. Minden bátorságomat összeszedtem, próbáltam nem kimutatni, hogy meglepődtem azon, hogy tudja az ügyvéddel élek együtt. Lehet, hogy megfigyeltet valakivel?

- Kedves, hogy hirtelen előbujt belőled az apai féltés, de visszautasítom az ajánlatot. – ezzel hivatalosan is és a lehető legburkoltabban üzentem hadat a saját apámnak. Nem mondanám, hogy tetszett neki a válaszom.

- Sajnálom, hogy ezt hallom. Ezek szerint más eszközöket kell alkalmaznom, hogy végre észhez térítselek.

A fenyegetés épphogy elhagyta a száját, amikor a beszélgetést megszakította az apám asszisztense. Időpontja volt, így sebtében távozott. Megkönnyebbültem, mivel nem tudom meddig bírtam volna még vele egy légtérben. Korábban is tartottam az apámtól, de ennyire még sosem. Rájött, hogy kezdem érteni milyen valójában, ezért egyre gyakrabban el sem próbálja rejteni a valódi természetét.

Fal fehér arccal és enyhe hányingerrel hagytam el én is a szobát és próbáltam a mosdóban életet lehelni a valómba, immár ismételten a rendőrségen. Boldog voltam, hogy elhagyhattam azt a nyomasztó házat.

Elkönyveltem, hogy ennyi izgalom tökéletesen elég volt mára, így fogtam egy taxit hazafelé, de előtte elköszöntem Cha Ji An-tól.

Mikor beestem az ajtón Lee Min a konyhában ült a sötétben és egy bögrét tartott a kezében. Tényleg elég rosszul lehet, ha itt maradt a hotelban. Köszönésképpen rákapcsoltam a villanyt, a fiú a bárszéken pedig hunyorogva nézett el az irányomba idő kellett neki, míg megszokta az éles fényt.

- Jobban vagy? – kérdeztem, amíg a fény kellemetlenségeivel volt elfoglalva én megnéztem van-e láza. Szerencsére a testhőmérséklete normálisnak tűnt.

- Hol voltál?

Ezek szerint jól van. Ha egyből a tárgyra tér, azt jelenti, hogy Lee Min visszatért közénk. Helyet foglaltam a vele szembeni székben és öntöttem egy pohárral magamnak az asztalon lévő ásványvízből.

- A testvéreddel voltam, történt egy másik gyilkosság. – mondtam egyhangúan két korty között. Annyira nem volt kedvem ehhez a beszélgetéshez. Pedig jobb, ha most elmondom neki a fejleményeket.

- A házban, ahol az egyik képviselő meghalt találtam egy elrejtett dossziét, amiben apám képe virított. Egy vádirat volt, ami pedig a legérdekesebb az egészben, hogy az apám nem büntetett előéletű. Óh, igen, a még izgalmasabb pedig azonnal megjelent a helyszínen. Alkalmunk volt váltani pár szót. – meséltem a legkevésbé sem izgatottan, a szavaimból csak úgy sütött a szarkazmus. Lee Min csendben és figyelmesen végighallgatta a mondandómat, miután befejeztem pár percig néma csend állt be. Mikor kiittam az utolsó cseppeket a pohárból végül megszólalt.

- Ha mindezzel tisztában van, akkor biztos kell lennie valakinek, aki elmondta neki. Valaki, aki a közelünkben van.

- Az is lehet, hogy az üzenet a képpel nem is attól a férfitól van, akire gondolunk. Mi van, ha apám egyik embere küldte, hogy leállítson?

- Az is lehet. – helyeselt kétélűen. Igaza van, nincsenek bizonyítékaink. Azzal semmit sem érek el, hogy lövöldözöm a vak világba.

- Volt ma lázad? – tereltem inkább a témát. Így is majd szétvet az ideg, kell valami, ami lefoglal.

- Nem.

- Mielőtt még lázas lettél volna, érezted, hogy nem vagy jól igaz? – kérdeztem rá. Meg kell dorgálnom, amiért ilyen felelőtlen és nem vigyáz az egészségére.

Nem válaszolt, csak nem törődöm stílusban megrántotta a vállát. Szem forgatva levontam a következtetést.

- Ha másnak nem is, nekem szólj, ha rosszul érzed magad. Fogalmad sincs mennyire aggódtam érted. Ha bármi történik veled, nagyon fogok aggódni, szóval inkább előre szólj.

- Miért aggódtál értem? – először azt hittem, hogy viccel, de mikor belenéztem a szemébe őszinte kíváncsiságot láttam. Egy darabig gondolkodtam, hogyan is tudnám megfogalmazni a kusza gondolataimat. Sosem voltam jó az érzelmek kifejezésében.

- Amióta kicsúszott a lábam alól a talaj, miután az apám ellen fordultam. Mellettem vagy az óta, te vagy az egyetlen barátom. Aggódom érted, mivel fontos lettél számomra. Azért aggódom, mert a barátom vagy.

Elég nyálasan hangzik, de ez az igazság. Az elmúlt időszakban Lee Min mellettem volt, és csak annyi kellett, hogy egyedül maradjak az apámmal, hogy rájöjjek, Min mellett biztonságban érzem magam.

- Szóval ne hagyj még egyszer egyedül az apámmal. Az volt életem leghosszabb 10 perce. – próbáltam oldani a feszültséget, hogy kicsit viccesebbre veszem a hangvételem, de Min nem nevetett. Ami nem meglepő, mivel még sosem láttam nevetni.

- Sosem voltak barátaim, nem tudok bánni velük. Nem hiszem, hogy aggódnod kellene miattam. – a hangja szomorúan elutasító volt. Egyszerre sugallta azt, hogy jobb, ha nem leszünk barátok és, hogy kérlek, legyél te az első. Egyszer igazán megmondhatná, mit szeretne valójában, mert megőrülök ettől a kettős ellentéttől.

- Akármit mondasz nem fog megváltozni a véleményem. A mondás úgy tartja, hogy nem te választod ki a barátaidat, ők választanak ki téged.

- A közmondások általános igazságokon alapulnak, aminek a fele teljesen felesleges és értelmetlen

- Ha a nagymamám ezt hallaná. Már üvöltözne, hogy a betyár mindenit 100 fekvőtámasz, de tüstént, hálátlan kölyök. – ahogy elképzeltem nagyi ráncos szigorral teli tekintetét nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. 

Sziasztok! J Ha tetszett a rész kérlek, hagyj egy pipát a bejegyzés alatt. Csak annyi a dolgod, hogy az ’elolvastad?’ kérdés után található igen melletti kis négyzetre kattintva hagysz nekem egy pipát. Nagyon szépen köszönöm!