15. I try to rise but I badly fall.

15.FEJEZET

Idegesen doboltam a lábammal, amíg vártam, hogy az apámat elővezessék. Bilincsben és börtönegyenruhában látni nehéz volt, hiszen eddig mindig öltönyt viselt. Most pedig egy üzletember helyett egy bebörtönzött férfi lett. Rossz apa volt és még rosszabb férje az édesanyámnak, még sem tudom gyűlölni hiszen, miatta létezem.

- Már mondtam neked, hogy ne látogass meg itt. Nincs itt keresnivalód. – még csak nem is köszönt, zord szavaival belém rekesztette a saját szavaim. Csak néztem rá, és próbáltam összeszedni a gondolataimat.

- Miért nem adod fel őt? Félsz tőle? Megfenyegetett? – tettem fel a kérdéseimet egymás után, könyörögve néztem az apám szemeibe, ami semmit nem tükrözött vissza.

- Többet nem foglak fogadni szóval ne gyere vissza. És vigyázz magadra. – tette hozzá az utolsó mondatot vonakodva.

- Ezt hogy érted?

- Sose legyél egyedül, menj a forgalmas utakon és kerüld el azt az ügyvédet. Bajt hoz a fejedre. – folytatta tovább, mintha meg sem hallotta volna a kérdésemet. Nem értem, hogy mire fel, mondta el ezeket, de rosszat sejtek. – Végeztem. – mondta az apám az őröknek, akik kikísérték, hiába szólongattam az apámat nem fordult hátra.

Gyalog indultam el vissza a városba, amikor egy kocsi lefékezett mellettem. A múltkori elrablásom óta igen érzékenyen érintenek a sötét kocsik ezért azonnal futásnak eredtem és a sejtésem beigazolódott, amikor lépteket hallottam. Az apám mintha tudta volna, ezért akarta, hogy egy forgalmas úton menjek vissza. Egyre lassultam, ahogy már nem bírtam a tempót tartani a lépteket pedig egyre közelebb éreztem magamhoz. Pisztoly dörgését hallottam, majd éreztem, ahogy erős fájdalom terjed szét a lábamban. Elvesztettem az egyensúlyomat és elhasaltam a földön. A lábamhoz kaptam a kezem, amiből meleg ragacsos folyadék ömlött szüntelen, ahogy egyre több vért veszítettem annál homályosabb kezdett lenni a látásom.

Mikor magamhoz tértem egy padláson feküdtem, a lábamat bekötözték, de a vérzés nem állt el. Fájdalom ittasan felnyögtem, ahogy próbáltam felülni. Tompán lüktet folyamatosan a végtagom, egyre érzéketlenebbnek tűnik még is pokolian fáj. Valaki lelőtt. El fogok vérezni, ha nem talál rám senki. A szemem könnyekkel volt tele a reménytelenségtől valamint a mérhetetlen fájdalomtól, amit éreztem.

- Sajnálom, hogy ilyesmihez kellett folyamodjak, de nem hagyhattam, hogy meglépj. – szólalt meg egy ismerős hang egy nyikorgó ajtócsapódás kíséretében. A látásom még mindig ködös volt az erős vérzéstől, de ezer közül is felismerném ezt a hangot. Jun Yeong.

- Azt még elfogadtam, hogy Hyun szerelmes lett egy rendőrbe, de nem gondoltam volna, hogy Min-nek is el lehet csavarni a fejét. Azt hittem hasonlóak vagyunk, de talán még sem.

- Maga egy szörnyeteg, ne hasonlítsa magát Min-hez. – köptem a szavakat, egyre nehezebben sikerült ébren tartanom magam és fáztam is.

- Ezt nem kellett volna. – mondta a férfi, majd megpofozott. Éreztem a fémes vért a számban és a sajgó álkapcsom egy pillanatra elvonta a figyelmemet a vérző lábamról. Totál káros állapotban voltam.

- Mit akar tőlem? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve. A testem remegett a félelemtől és a hideg is rázta. A seb elfertőződhetett és most lázam van, ha nem lennék az, nem lennék ilyen bátor.

- Az elején csak meg akartalak ölni, de most már rá akarok jönni, hogyan érted el, hogy Min téged válasszon.

- Fogalmam sincs. – vallottam be őszintén. Ébren kell maradjak, nem aludhatok el. – Min el fog jönni értem. – mondtam. Kétségbeesettem kapaszkodtam a hitbe, hogy el fog jönni értem és akkor mindennek vége lesz.

- Azt nem hinném. Itt senki sem fog téged keresni. – rázta a fejét a férfi lesajnálóan. Eszembe se jutott, hogy dühös legyek, a vérveszteség teljesen tompává tett.

- Ugye nem akarsz meghalni? Még nem lehet, szükségem van arra, hogy megkapjam a válaszaimat. – lábával lökött egyet a testemen, amivel elérte, hogy ismét elhasaljak a padlón, közel jártam hozzá, hogy elájuljak, ismét.

Újból magamhoz tértem egy másik helyiségben. Egy ágyban feküdtem a kezem pedig oda volt kötözve az ágy lábához. A sebemre egy újabb kötés került, ami még nem vérzett át. Megnyaltam kiszáradt ajkaimat, majd nehézkesen fordítottam a pozíciómon, hogy belássam a szobát. Lejjebb csúsztam az ágyon és a fogammal próbáltam meg átrágni a ragasztó szalagot, amit körbetekertek a kezemen, de túl erős volt. Lépéseket hallottam, így visszapozícionáltam magam a korábbi pózba. Jun Yeong egy pohár vizet tett le az éjjeliszekrényre és dobott bele egy szívószálat. Szomjasnak érzem magam, de biztosan nem fogom a tudtára adni.

Kezével félresöpörte a hajamat és egy kendővel letörölte az izzadságot a homlokomról, nem mozdultam, nem akartam ismét feldühíteni.

- Igyál, és utána folytathatjuk a beszélgetésünket. – mondta, majd felém tartotta a szívószál végét. Lassan kortyoltam párat, aztán a víz visszakerült a szekrényre.

- Elég sápadtnak tűnsz, ha még este élni fogsz, váltok ki neked Anti hisztamint. – tanakodott Jun Yeong hangosan. Úgy éreztem mindjárt elhányom magam. Szédültem és forgott velem a világ. Mi lesz velem, hogy ha Min-ék nem érnek ide időben? Tényleg meg fogok halni?

- Ne aggódj kedvesem, orvos féleség volnék. Életben tudok tartani egy embert, hogy ha úgy akarom.

Inkább vérzek el, minthogy egy ilyen ember mentsen meg. – futott át a gondolataim között. Én csak azt akarom, hogy legyen vége. Jun Yeong hamarosan kiment a szobából, ekkor ismét lehajoltam a ragasztószalaghoz, hátha ki tudom rágni ha, próbálkozom. Amiért a fejem lefelé lógott még inkább szédülni kezdtem, de nem hagytam abba rágtam, téptem, haraptam.

Tompán dulakodás nyomait hallottam meg az ajtón túlról. Utolsó erőmmel szakítottam el a kezemet fogságban tartó anyagot. Az erőkifejtéstől legurultam az ágyról és a fejem hatalmasat koppant a padlón épp mikor valaki benyitott a szobába. Tompán éreztem, hogy valaki rázogatja a vállamat, de túlságosan fáradt voltam, hogy kinyissam a szemeimet. Mielőtt még elájultam volna, arra gondoltam: szóval még is meg fogok halni.

{

Mikor lassan ébredezni kezdtem az orromba bekúszott a fertőtlenítő szaga, csipogó hang és halk beszélgetés ütötte meg a fülemet. A kezem izmai megrándultak, így éreztem, hogy valaki fogja a kezem. A szememet még nem nyitottam ki, csak csendben hallgatóztam. Jól esett a csendet és a monoton zajokat hallgatni, olyan nyugodt volt. Egy halk nyögés kíséretében nyitottam ki a szemeimet, aminek hatására három szempár szegeződött rám. Ji An szemeiben ki nem csordult könnyek csillogtak és azonnal elmosolyodott, ahogy találkozott a tekintetünk. Hyun kicsit tisztességesebb távolságból figyelt és halvány mosollyal nyugtázta ébredésemet. Megszorítottam Min kezét és hagytam, hogy egy kósza könnycsepp leguruljon az arcomon. Mondani akartam valamit, de az ajkaim teljesen ki voltak száradva. Ekkor az orvos lépett be, hogy megvizsgálhasson.

- Amikor behoztuk ájult volt a vérveszteségtől, jó látni, hogy kezd visszatérni a színe. – mosolyodott el az ötvenes éveiben járó szakorvos. – Vérátömlesztést kapott és elláttuk a sebét, műtétkor kivettük a golyót. Enyhe agyrázkódása is van, ezért normális, ha szédül egy kicsit. – magyarázta az orvos.

- Mi történt Jun Yeong-gal? – kerestem a többiek tekintetét.

- Nem kell aggódnod. – szorította meg a kezemet Ji An közelebb lépve az ágyamhoz. – Elkaptuk, most már vége. 

Sziasztok! J Ha tetszett a rész kérlek, hagyj egy pipát a bejegyzés alatt. Csak annyi a dolgod, hogy az ’elolvastad?’ kérdés után található igen melletti kis négyzetre kattintva hagysz nekem egy pipát. Nagyon szépen köszönöm!